Musorujsag
Élő Eredmények

Aston Martin: Nem tett volna jót, ha Vettel abbahagyja

Aston Martin: Nem tett volna jót, ha Vettel abbahagyja

GP Fans
Nem tett volna jót az Aston Martinnak a csapatfőnök szerint, ha Sebastian Vettel váratlanul visszavonult volna. Jövőre hamarabb letudnák a némettel való tárgyalásokat.

Amikor Sebastian Vettel tavaly aláírt az újjáalakuló Aston Martinhoz, a csapat egy több évre szóló megállapodást emlegetett. Már csak emiatt és az alternatívák hiánya miatt is meglepőnek tűnt, hogy a két fél idén hónapokon át nem erősítette meg, hogy 2022-ben is közösen folytatják. Az azóta megtett bejelentés előtt sok találgatást lehetett hallani arról, hogy Vettel talán elbizonytalanodott a folytatást illetően, és a múlt év után idén is megfordult a fejében a visszavonulás gondolata.

Szocsiban a négyszeres világbajnok erről szóló megjegyzései azt sugallták, talán nem volt alaptalan e feltételezés, és valóban volt némi kétely a németben. Ennek ellenére sor került a megállapodásra. „Amikor mindkét félnek vannak bizonyos opciói, akkor újratárgyalásra van szükség. De mi szerettük volna, ha folytatná, és Seb is folytatni akarta. Csak bizonyos részletek változtak, és ezekről egyeztettünk, ezért nem ment olyan gyorsan” – adott magyarázatot Otmar Szafnauer a késlekedésre.

Nem lenne meglepő, ha a „részletek változása” összefüggésben lenne azzal a ténnyel, hogy az Aston Martin messze elmaradt idén a saját várakozásaitól, és ahelyett, hogy a dobogós helyekért, valamint a konstruktőri harmadik helyért küzdene, csak a hetedik helyen tanyázik a bajnokságban.

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

Szafnauer kiemelte, senkinek sem lett volna jó, ha Vettel egyetlen év után váratlanul elhagyja az új csapatát.

„A folytonosság egyértelmű segítség lesz, és jól is dolgoznak együtt (Lanc Stroll-lal – a szerk.). Sebastian már beilleszkedett a csapatba, és nagy kár lett volna, ha befejezi – neki és nekünk is, ha olyasvalakivel kéne folytatnunk, aki nem ismeri még a csapatot.”

„A csapat új, a szabályok újak lesznek, szóval ez nem lett volna jó. Egy olyan érában, amilyen a mostani, különösen jó a folytonosság. És nekünk ez most adott a két versenyzőnkkel, ami nagyszerű” – állapította meg az amerikai.

Emellett hozzátette, 2022-ben nem szeretné, ha hasonló helyzetbe kerülnének, mint idén, ezért már hamarabb rendeznék a jövőjüket. „Ezen még nem gondolkodtam, hiszen csak most rendeztük a mostanit. De ez egy jó kérdés, amin karácsony táján majd elgondolkodom. A szerződése részleteiről nem beszélünk, sem arról, miről tárgyaltunk. Kedveljük Sebet, ő kedvel minket, meglátjuk, mi lesz. Karácsony táján el fogok gondolkodni ezen, aztán 2022-ben lesz egy jó évünk dönteni. De jövőre hamarabb elintézzük ezt” – ígérte, hozzátéve, ezzel az újságíróknak is szívességet tesznek, mert nem kell majd annyit kérdezősködniük.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak