Musorujsag
Élő Eredmények

Tanulságos volt a Hamilton elleni menekülés Norris számára

Tanulságos volt a Hamilton elleni menekülés Norris számára

Crash, GP Fans
Rendkívüli koncentrációt igényel Lando Norris szerint, ha az ember Lewis Hamilton elől menekülve próbál versenyt nyerni. Érdekes dolgokat tanult a címvédő elleni küzdelem során Szocsiban.

Csak pár kör választotta el Lando Norrist attól, hogy Lewis Hamilton előtt megnyerje az Orosz Nagydíjat. Csatájukat végül a taktika döntötte el: ő kint maradt a futam hajrájában érkező esőben, és ráfázott, honfitársa köztes esőgumit kapott a Mercedestől, és nyert.

A drámát megelőző körök nagyon izgalmasan alakultak. Hamilton eleve gyorsabb volt Norrisnál a Mercedesének és a frissebb gumijának köszönhetően, ám úgy tűnt, a mclarenes tartani tudja a címvédőt. Aztán szemerkélni kezdett az eső, és hirtelen mindketten elkezdtek csúszkálni, ám Norrisnak még így is sikerült valahogy maga mögött tartania ellenfelét.

Lando Norris (Fotó: McLaren) Lando Norris (Fotó: McLaren)

Isztambulban elárulta, a Hamilton elleni védekezés és az egész helyzet is fontos tanulságokkal szolgált számára. „Sok dolgot tanultam. Összességében is sokat, nem csak a végén meghozott döntés kapcsán. Sok dolgot a magam részéről. Például, hogy hogyan kell kezelni egy ilyen helyzetet. Vezettem a versenyt Lewis előtt – korábban ilyen szituációban még nem voltam.”

„Nagyon nagy nyomás nehezedett rám versenyzőként, különösen ahogy kezdtek romlani a körülmények. Őrülten kellett koncentrálni. Nehéz ezt leírni valakinek, aki még sosem vezetett Forma–1-es autót ilyen viszonyok mellett úgy, hogy Lewis és egy Mercedes van a nyomában.”

E helyzet Norrisból azt hozta ki, hogy egyszerűen elhallgattatta („Fogd be!”) a neki információkat mondó mérnökét a verseny döntőnek bizonyuló pillanatai előtt. Utólag nézve ez talán túl heves reakció volt a részéről. Maga is elismerte, a kommunikáció terén fejlődnie kell.

Lando Norris (Fotó: McLaren) Lando Norris (Fotó: McLaren)

„Miközben kezelnem kell a nyomást, még így is képesnek kell lennem beszélni a csapatommal ahhoz, hogy a legjobban kezeljük a helyzetet. Én sokszor nem szeretem, ha túl sok a kommunikáció. Nem szeretek sokat beszélni, inkább csendben vezetek.”

„Van viszont egy szint, amikor muszáj képesnek lenned beszélni egy kicsit, hogy eljusson hozzád az információ, és hogy információval szolgálj a csapat számára, miközben vezetsz az első helyen, Lewisszal a nyomodban, esőben. Azzal, hogy ebbe a helyzetbe kerültem, sokat tanultam.”

„De a tapasztalat csak egy dolog, nem feltétlenül tudsz felkészülni az ilyesmire vasárnap reggel. Annyira fel voltam készülve, amennyire csak lehetett, de megélni a helyzetet nagyon más. Ezeket a dolgokat nem kéne mindenkinek elmondanom, de sok dolgot tanultam a nyugalomról és a kommunikációról is, amikben jobb lehetnék” – összegzett a McLaren versenyzője.

 

Borítókép: Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton (Fotó: McLaren)

További tartalmak