Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért nem vizsgálódott Pérez és Hamilton csatája után az FIA

Ezért nem vizsgálódott Pérez és Hamilton csatája után az FIA

Motorsport-Total
Elmagyarázta az FIA versenyigazgatója, miért nem volt probléma Sergio Pérez Lewis Hamilton elleni csatája során történt bójamegkerülésével.

A határokat feszegette Lewis Hamilton és Sergio Pérez a Török Nagydíjon vívott kanyarokon át tartó csatája során. A címvédő a hátsó egyenesben indított támadást, Pérez az utolsó sikánban visszatért a Mercedes mellé, majd a kanyarkombináció közepén Hamilton megpróbálta kiszorítani ellenfelét.

Pérez nem adta fel, de a csata során a boxutca kijáratát is igénybe kellett vennie. A záróvonalon is átment, és a boxbejárat kezdetét jelző bóját is belülről kerülte meg. Utóbbi kapcsán felmerült a kérdés, nem történt-e szabálysértés. A választ Michael Masi versenyigazgató adta meg.

„A szabályban csak az áll, hogy balról kell megkerülni a bóját, amikor a versenyző kimegy a boxba” – mutatott rá az ausztrál, hogy az ellenkező esetről nem rendelkeztek. „Szóval semmi sem történt. Ez egy jó és kemény csata volt a két versenyző között.”

Lewis Hamilton és Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Vizsgálatra Hamilton leszorítós manővere kapcsán sem látott okot az FIA. Annak ellenére sem, hogy az eset után Pérez egyből panaszkodott a csapatának a rádión. Masi megerősítette, sem a Mercedes, sem a Red Bull irányából nem érkezett panasz hozzájuk a csata kapcsán.

„Pedig a csapatok általában nagyon jók abban, hogy felül akarnak vizsgálni egy problémát. Mint tudhatják, egyből megnyomják a rádiós gombot. Ez egy jó és kemény csata volt. Csak így tovább” – összegzett a versenyigazgató.

Borítókép: Lewis Hamilton és Sergio Pérez csatája (Fotó: F1)

További tartalmak