Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: 2022-ben is elmaradhat az F1-es Kínai Nagydíj

Sajtó: 2022-ben is elmaradhat az F1-es Kínai Nagydíj

Racefans
Sajtóhírek szerint mégsem egy európai pálya látja a kárát annak, hogy Imola hosszabb távon megveti a lábát a Forma–1-es versenynaptárban.

Ahogy arról beszámoltunk, a Forma–1 vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Imolával arról, hogy a programba a világjárványnak köszönhetően helyettesként tavaly visszakerült olasz pálya állandósítsa helyét a bajnokságban. A helyiek már előteremtették a rendezéshez szükséges pénzeket, és egészen 2025-ig kötnének szerződést a királykategóriával.

Korábban arról volt szó, hogy az F1 a bizonytalanná vált helyzetű Francia Nagydíj helyét adhatja át a korábban 1980 és 2006 között minden évben nagydíjat rendező Imolának, ám a Racefans úgy tudja, Stefano Domenicaliék megtalálták a módját, hogy mindkét európai helyszínnek maradjon hely a jövő évi kiírásban: sorozatban harmadik évben is elmaradhat tudniillik a Kínai Nagydíj.

Mindez nem az F1 Kínától való elfordulását jelenti, arról van szó, hogy a legutóbb 2019-ben versenyt rendező Sanghaj jelezte a sportág vezetői felé, hogy várhatóan nem tudja vállalni a rendezést a neki szánt áprilisi időpontban, mivel az országban továbbra is szigorítások vannak érvényben az ott kitört koronavírus-járvány miatt.

A Racefans szerint az F1-nek nem sikerült az áprilisi dátumra helyettest találnia, és bár próbálkoztak a Kínai Nagydíj júliusra halasztásával, erről már lemondtak a logisztikai nehézségek miatt. Az év második fele pedig már annyira zsúfolt, hogy nehéz lenne helyet szorítani még egy ázsiai versenynek.

Fotó: XPB

Mindez a franciák számára lehet jó hír, hiszen eddig minden jel arra utalt, hogy az F1 nem akarja folytatni az együttműködését Le Castellet-vel. Így viszont a helyettesének szánt Imola az ő időpontjuk helyett áprilisban rendezheti meg a harmadik Emilia-Romagna Nagydíját.

A Francia Nagydíj eközben egy kicsit későbbre tolódhat: elkerülendő a brit-osztrák-francia triplahétvégét, a Paul Ricard a Magyar Nagydíj előtti hétvégén rendezheti a versenyét.

Isztambulban Domenicali azt is elárulta, hogy a Török Nagydíj szervezőivel is egyeztet egy hosszabb távú együttműködés lehetőségéről. A visszatérés viszont 2022-ben valószínűtlennek tűnik jelenleg Isztambul számára. A Racefans szerint az elmúlt két szezont szintén kihagyó Szingapúri Nagydíj körül elhárultak a kérdőjelek, a miniállam a versenye szeptemberi megrendezésére készül.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak