Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff: Bottas szerepe kulcsfontosságú lesz

Wolff: Bottas szerepe kulcsfontosságú lesz

Motorsport
A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff kijelentette, Valtteri Bottas a törökországi győzelemmel bizonyította, a véghajrában az egyéni és a konstruktőri bajnoki küzdelemben is kulcsfontosságú lesz a szerepe. A szakember szerint a finn arathat még főlényes győzelmet.

Bottas magabiztos versenyzéssel nyerte a Török Nagydíjat, tizennégy másodperces előnyt kidolgozva Max Verstappennel szemben. Azzal, hogy legyőzte a hollandot, segítette a csapattársat, Lewis Hamiltont, aki így kevesebb pontot „bukott” a bajnoki küzdelemben (a brit hátránya most hat egység riválisával szemben).

Főnöke szerint a finn „hihetetlen teljesítményt” nyújtott, győzelmével – mellyel kapcsolatban kijelentette, talán nem ez volt az utolsó ilyen magabiztos sikere az évben – pedig jelezte, fontos szerepe lesz még a folytatásban.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

„Valtteri volt a leggyorsabb a pályán, és ő volt a legjobb a gumikezelésben” – jelentette ki az osztrák. „Végig kontroll alatt tartotta a versenyt, és a leggyorsabb kört is megfutotta. Ez a futama 10 pont volt a 10-ből. Létfontosságú szerepet játszhat a konstruktőri bajnokságban, és Lewis támogatásában is. Most csak Valtteri teljesítménye akadályozta meg, hogy Max nyolccal több pontot szerezzen.”

Bottas győzelmével és a leggyorsabb körért járó pluszpont megszerzésével a Mercedes a gyártók bajnokságában 36 pontosra növelte előnyét. Ez főleg annak tekintetében lehet megnyugtató, hogy a nyári szünet óta inkább ők tűnnek meggyőzőbbnek.

Ezt a napokban több szakértő is megjegyezte, akárcsak a Red Bull, Wolff azonban szokásához híven óvatos, szerinte nem lehet teljes meggyőződéssel kijelenteni, jelenleg melyik autó gyorsabb. „Úgy vélem, most igazán jó csomaggal rendelkezünk. Az autó versenyképes, Törökországban különösen az volt. Lewis rajtbüntetése nélkül jó esélyünk lett volna a kettős győzelem megszerzésére. Óvatosan vagyok optimista. Austint szeretjük, a következő futam újabb esély lesz. De nincsenek illúzióim, az egyéni bajnoki csata az utolsó pillanatokig fog tartani” – fogalmazott.

Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes/LAT)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak