Musorujsag
Élő Eredmények

„Sok kis hibát vét Hamilton, de megússza őket”

„Sok kis hibát vét Hamilton, de megússza őket”

Planet F1
Meglepően sokat hibázik Lewis Hamilton idén, de egészen jól megússza őket – véli a korábbi versenyző, David Coulthard.

„Semmiféle nyomást nem érzek, nagyon nyugodt vagyok” – állította Lewis Hamilton a Török Nagydíjon szerzett ötödik helye után. Arról kérdezték, nem érzi-e egyre terhesebbnek a mostanihoz hasonló pontvesztéseket azok után, hogy a bajnokságban ismét a második helyre csúszott vissza, és Max Verstappen 6 pontos előnyre tett szert vele szemben.

Noha a futam után Hamiltont dühítette, hogy elszalasztottak egy lehetőséget, és a rossz taktikázásukkal nem hoztak ki az ötödik helynél többet az isztambuli vasárnapjukból, a bajnoki helyzete állítása szerint így sem aggasztja. „Nem szeretek pontokat veszíteni, de ez van. Mindent megtettem ezen a hétvégén, amit tudtam” – tette hozzá, megjegyezve, ahhoz képest, hogy nem fejlesztették, egészen ütőképessé vált mostanság az autójuk.

Hogy ennyire nem érzékeli magán a nyomást, azt nem mindenki hiszi el a címvédőnek. A Williams, a McLaren és a Red Bull korábbi versenyzője, David Coulthard szerint Hamilton meglepően sokat hibázik most, hogy évek óta először komoly bajnoki ellenfele akadt Verstappen személyében. És nem feltétlenül csak vezetői hibák figyelhetők meg nála, hiszen a brit múlt vasárnap Isztambulban azzal vesztett pontokat, hogy szembement a csapata utasításával, és nem állt ki friss gumikért, amikor hívták.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Jelentős mennyiségű kis incidense volt, és megússza őket. Imolában a kavicságyba csúszott, nekikoccant a falnak, de hátramenetbe tudott kapcsolni, és volt még pár hasonló. Oroszországban a boxfalnak ment neki nemrég, és csak minimális mértékben sérült meg az autója.

Ezek jelentős dolgok. Nem látunk tőle olyat, hogy látványosan elejti a labdát, csak sok apró incidenst. Viszont ezek azt mutatják, hogy nyomás alatt áll”

– fejtegette a 13-szoros futamgyőztes a Channel 4 brit csatornán.

Korábbi Red Bull-os csapattársa, Mark Webber eközben úgy véli, Hamilton talán nemcsak Verstappen miatt hibázik sokat, hanem azért is, mert Valtteri Bottas távozásának tudatában még inkább ő cipeli a hátán a Mercedest. „Jobban, mint korábban. Valtteri már tudja, hogy távozni fog, és ez már egy jó ideje köbe van vésve, ezért a garázs azon oldala eléggé letargikus lehet. Lewis eközben fergeteges harcot vív Maxszal. Bakuban kicsúszott az újraindítás után, Budapesten pedig egyedül állt fel a rajtrácsra, miközben mindenki más kereket cserélt. Szerintem ezek a múltban elkövetett hibák nem jellemzőek Lewisra” – elmélkedett az ausztrál.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak