Musorujsag
Élő Eredmények

Webber a McLarenre tippel

Webber a McLarenre tippel

F1
A Red Bull korábbi versenyzője, Mark Webber úgy érzi, a McLaren le fogja győzni a Ferrarit a harmadik helyért zajló küzdelemben, hiszen a csapat jobban működik, higgadtabb és erősebb, mint ellenfele.

Miközben a Mercedes és a Red Bull a világbajnoki címért küzd, mögöttük a McLaren és a Ferrari között zajlik kiélezett küzdelem, melynek a bajnoki bronzérem a tétje. A két alakulat között jelenleg hét és fél pont a különbség – a britek javára –, meglehetősen szoros tehát az állás az utolsó hat világbajnoki futam előtt.

Noha a McLaren az olasz és az orosz hétvégén is különösen versenyképes volt, a Ferrari bízik benne, hogy az utóbbi hetekben bevetett új erőforrással (ami Monzában és Isztambulban is ütőképesnek tűnt) elkaphatja riválisát.

Az F1 hivatalos podcastjében megszólaló Mark Webber a vörösök ígéretes fejlesztése ellenére is úgy érzi, a McLaren nyeri a csatát, hiszen csapaként jobban működik. „Nagyon hosszú út áll a McLaren mögött, nem igaz?” – kezdte, utalva a brit alakulat több évig tartó vesszőfutására, melynek többek között szerkezeti átalakításokkal, új szakemberek igazolásával sikerült véget vetniük.

Mark Webber (Fotó: XPB)

„Örülök, hogy láttam, mennyire keményen dolgoznak. Monzában láthattuk, ahogy kiszakadtak belőlük az érzelmek. Jó volt látni a csapattagokat. Szeretném, ha tőkét kovácsolnának a konstruktőri harmadik helyezésből is” – magyarázta.

„Tudom, hogy voltak kisebb-nagyobb hibák, néhány rosszabb kerékcsere, de úgy gondolom, operatív szempontból jól működnek, jók a rajtjaik is. Szerintem nagyon jól kezelik a belső dolgaikat, és a belső hibáikra is megfelelően reflektálnak, miközben a kommunikáció is nagyon jó náluk” – folytatta, majd kitért arra is, szerinte a Ferrari mely területen van előnyben.

„Úgy gondolom, a versenyzők tekintetében egyelőre előnyben vannak Landóval (Norris) és Daniellel (Ricciardo) szemben. Daniel még mindig az igazi, egy kicsit többet akar letenni az asztalra. De úgy gondolom, hogy operatív szempontból a McLaren egy kicsit nyugodtabb és erősebb” – mondta.

Daniel Ricciardo (Fotó: McLaren)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak