Musorujsag
Élő Eredmények
×

Alonso elmondta, miért buktak el Vettellel a Ferrarinál

Alonso elmondta, miért buktak el Vettellel a Ferrarinál

F1-Insider
Fernando Alonso szerint sem az ő, sem Sebastian Vettel időszakában nem állt még készen a Ferrari arra, hogy egy világbajnokkal álljon ki. Idén végre meglett az összhang?

Már 13 szezon óta nem nyert bajnoki címet a Ferrari csapata az F1-ben. A sikertelenség állandó nyomást jelentett a maranellóiakon, ám a 2020-as nagy visszaesésük kicsit felszabadította őket ez alól. A korábbi évekkel ellentétben a tavalyi után az idei szezonnak is úgy vágtak neki, hogy sem ők, sem a szurkolóik nem várták tőlük, hogy a győzelmekért harcoljanak és a bajnoki címekért küzdjenek. Mattia Binottóék kezdettől hangoztatták, hogy szemük előtt a nagy megújulást 2022-es év lebeg, arra készülnek, akkor szeretnének visszatérni az élre.

Hogy sikerül-e, az majd kiderül, fogadkozásból mindenesetre már az elmúlt bő évtizedben sem volt hiány Maranellóban. 2010 és 2014 között Fernando Alonsóval, 2015 és 2020 között Sebastian Vettellel próbálták visszahódítani a bajnoki trófeát, ám mindkét korszakban kevésnek bizonyult számukra, hogy egy többszörös bajnok erősítette őket.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Az F1-Insider nemrég Alonsót kérdezte arról, szerinte mi az oka ennek. A kérdésre, beszéltek-e valaha is Vettellel arról, miért vallottak mindketten kudarcot, elmondta: „Nem. Noha szoros csatákat vívtunk egymással, amikor én a Ferrarinál versenyeztem, ő pedig a Red Bullnál. 2012-ben az utolsó versenyen egy kis szerencsével, egy jelentősen sérült Red Bull-lal tudott célba érni.”

„Mindketten próbálkoztunk a Ferrarival, és időként közel kerültünk hozzá, de a végén mégsem jött össze. A Ferrari talán a mi időnkben még nem állt újra készen arra, hogy egy világbajnok üljön az autójában”

– vetette fel a kétszeres bajnok.

Ezzel érdekes szempontra irányította a figyelmet. Miközben a Ferrari idén a fiatal és még a nagy sikerei előtt álló párosával, Charles Leclerc-rel és Carlos Sainzcal átmenetileg megszabadulhatott a nagy nyomástól, addig Alonsóval és Vettellel erre esélye sem volt. Sőt, a két bajnok jelenléte miatt még inkább elvárás volt tőlük, hogy bajnoki autójuk legyen.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Ez egyébként mindkét versenyző esetében közrejátszott a szakításban is, igaz, más-más módon. Alonso 2014-ben azért intett búcsút Maranellónak, mert már nem hitte el a csapatról, hogy valaha is helyükre kerülnek a kirakós utolsó darabjai, és megkapja a bajnoki címhez szükséges feltételeket. Emellett az utolsó években éket is vert közé és a csapat közé a tény, hogy többet várt a Ferraritól, mint amit az nyújtani tudott neki, és nyíltan őket tette felelőssé a sikertelenségért.

Vettel eközben kevésbé volt „követelőző”, de ugyanúgy kevesebbet kapott, mint amit várt, és ez fokozatosan felőrölte őt. A végén pedig nem ő, hanem a csapata mondta azt, hogy ideje külön utakra lépniük. Mattia Binotto csapatfőnök indoklása éppen az volt, hogy nem tudják összeegyeztetni egy korosodó bajnok elvárásaival az éppen aktuális helyzetüket (esélytelenek a győzelemre) és az új terveikkel (fokozatos építkezés az azonnali sikerek helyett).

Innen nézve a Leclerc, Sainz párosítás ideálisnak tűnik a Scuderia számára, és az idei eredményeik ezt meg is erősítik. A teljes mezőnyt tekintve nincs még egy csapat, amelynek két versenyzője ennyire közel lenne egymáshoz.

A két ferraris szinte ugyanolyan mértékben járult hozzá a csapata pontterméséhez (Leclerc Sainz pontjainak 99,57%-át gyűjtötte, míg a rangsor második helyén álló Alpine-nál Esteban Ocon 79,31%-át Fernando Alonso pontszámának), ami messze a leghatékonyabb csapattársakká teszi őket. És többek között ez az, aminek köszönhető, hogy a vörösök még versenyben vannak az összességében erősebb, kiegyensúlyozottabb csomaggal rendelkező McLarennel a konstruktőri harmadik helyért.

Carlos Sainz és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso szerint az új felállással végre a Ferrari szinkronba hozta a versenyzőhelyzetét és az elvárásokat a csapat valós helyzetével. „Most változtattak a terveiken. Az elvárások sem olyan magasak már, fiatal versenyzőkkel mennek. Szerintem most már inkább gondolkodnak hosszú távban, mintsem rövidben” – állapította meg a Ferrarival 2010-ben és 2012-ben is az utolsó versenyen veszítő spanyol.

Borítókép: Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak