Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: Az Andretti egyre közelebb kerül a Sauber felvásárlásához

Sajtó: Az Andretti egyre közelebb kerül a Sauber felvásárlásához

Race, Formularapida
Az Andretti Autosport több forrás szerint a közelebb került ahhoz, hogy a jelenleg Alfa Romeo néven versenyző Sauber-istálló többségi tulajdonosává váljon. Az egyeztetések az amerikai istálló számára „hazai terepen”, Austinban folytatódnak.

A legendás Mario Andretti fia, az F1-ben maga is szerencsét próbáló, majd a tengerentúlon sikeres csapatvezetővé váló Michael Andretti jó ideje szemez már a királykategóriával, az utóbbi időben pedig érdeklődése, a költségcsökkentő intézkedések miatt még komolyabbá vált. Korábbi hírek szerint a Haasszal és az Alfa Romeóval is tárgyalt az F1-es csapat felvásárlásáról.

Végül az utóbbi istállóval jutottak messzebb: az utóbbi hetekben egyre több hír szólt arról, hogy komoly egyeztetések folynak a svájci és az amerikai istálló között, legutóbb pedig arról írtak, Andrettiék már ajánlatot is tettek a Saubernek.

A labda tehát a svájciak térfelén pattog, nekik kell lépniük. A lépés több forrás szerint is megtörtént, a felek pedig ismét közelebb kerültek ahhoz, hogy megállapodjanak a felvásárlásáról és be is jelentsék azt. Egyelőre tehát az tűnik valószínűbbnek, hogy a Sauber tulajdonosai hajlanak az üzletre, minthogy elállnának attól.

Michael Andretti (Fotó: XPB)

Az egyeztetések a hétvégi Amerikai Nagydíjon folytatódnak majd, az Andretti Autosport számára „hazai” terepen. Persze voltak ők már „vendégben” is, a legfrissebb hírek szerint épp a napokban: Michael Andrettit többen a Sauber főhadiszállásának otthont adó Hinwilben látták.

Amennyiben az amerikaiak a Sauber többségi tulajdonosaivá válnak, érkezésük a pilótahelyzetre is hatással lehet, azt ugyanis szinte minden forrás kiemeli, hogy a felvásárlás esetén a jelenleg az IndyCarban versenyző Colton Herta lehet a fő esélyes a mezőny egyetlen szabad versenyzői ülésére (a másik autó természetesen Valtteri Bottasé marad).

Herta esetében azonban lehet egy kis bökkenő, az amerikainak ugyanis hiányzik 8 licencpontja a debütáláshoz szükséges 40 egységhez, igaz, az FIA rendkívüli esetben már 30-nál is megadhatja az engedélyt, pontokat pedig a szabadedzéseken való részvétellel is szerezhet még az amerikai.

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak