Musorujsag
Élő Eredmények
×

Grosjean és az első SMS Räikkönentől

Grosjean és az első SMS Räikkönentől

In the Fast Lane
Az elmúlt két évtized egyik legnagyobb versenyzőjének tartja Romain Grosjean az idén visszavonuló Kimi Räikkönent. Felidézte, milyen volt a csapattársának lenni.

Még hat verseny van hátra Kimi Räikkönen Forma–1-es pályafutásából. Két évtized után szokatlan lesz, hogy nem lesz már a mezőny tagja, és bizonyára sokaknak fog hiányozni a sajátos „Jégember-stílus” is, amivel oly sok rajongóra tett szert az évek során.

Romain Grosjean két idényen keresztül volt csapattársa a 2007-es bajnoknak a Lotus csapatánál, így volt alkalma megtapasztalni a híres egyenességét és halk szavúságát. Mint azt az Ausztrál Nagydíj In The Fast Lane című podcastjának elárulta, az ő beszélgetéseik sem alakultak másképp 2012-ben és 2013-ban, mint általában Räikkönen média előtti megjelenései…

„A beszélgetéseink határozottan az ellentétei voltak a pályafutásának: rövidek” – nevetett az immár az Indycarban versenyző francia. „De nyitott volt, és megosztottunk minden információt, egészen jó volt.”

Grosjean elárulta, amikor aláírta a Lotusszal kötött szerződését, Räikkönen külön üzent neki.

„Ez 2011 végén volt. Küldött egy SMS-t, melyben annyi állt: »Örülök neked. Ne hagyd, hogy marhaságok közénk álljanak. Hamarosan látjuk egymást.«”

„Kimi ilyen volt. Egyből a lényegre tért, hosszú mondatok nélkül. Ő csak szórakozni akart, élvezni a versenyzést. És én nagyon becsültem ezért” – mondta Grosjean.

Kimi Räikkönen és Romain Grosjean (Fotó: XPB)

Többek között ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy a finn pályafutása ennyire hosszúra nyúlt. A visszavonulására már 2019-ben sort keríthetett volna, amikor a Ferrari Charles Leclerc-re cserélte őt, ám Räikkönennek nem derogált hátrébb menni a rajtrácson, és aláírni az Alfa Romeóval. Számára az elérhető eredményeknél fontosabb volt, hogy versenyezhessen, mégpedig egy olyan közegben, ahol jobban élvezheti a sportág élvezhető részét, és kevesebb dolga van a nem szeretett oldallal.

Grosjean szerint nem számít, milyen eredményeket ért el az Alfával, Räikkönen ettől még a legnagyobb versenyzők közé tartozik. „Az elmúlt években nem volt jó autója, szóval csak azt tette, amit lehetett. De kétségtelen, hogy Kimi az elmúlt húsz év egyik legnagyobb versenyzője” – állapította meg.

Borítókép: Kimi Räikkönen és Romain Grosjean (Fotó: XPB)

További tartalmak