Musorujsag
Élő Eredmények

Fiatal amerikait igazolt a Williams

Fiatal amerikait igazolt a Williams

Williams
A Forma–3-ban tavaly bronzérmet szerző Logan Sargeanttel erősít a Williams. A fiatal amerikai az istálló pilótaakadémiájának tagjaként folytathatja útját a királykategóriáig, miközben testközelből figyelheti egy F1-es alakulat működését.

A 2017 óta formaautózó Sargeant neve ismerősen csenghet az F3-as sorozat rajongóinak, 2020-ban ugyanis az amerikai volt az egyik bajnokesélyes az Alpine védence, Oscar Piastri valamint a Sauber akadémistája, Théo Pourchaire mellett. Sargeant a 2021-es évben nem tudta megismételni tavalyi eredményeit, ezt azonban nagyrészt annak „köszönhette”, hogy egy gyengébb csapathoz került.

Győzni azonban új alakulatánál is tudott, és több dobogós helyezése is volt, összességében tehát erős szezont zárt. Ezzel a Williams főnökeit is meggyőzte, pályafutását ugyanis a brit alakulat támogatásával folytathatja.

Logan Sargeant (Kép: XPB)

Az együttműködés értelmében Sargeant a Williams egyik fejlesztőversenyzője is lesz, hiszen szimulátoros munkát is végeznie kell, visszajelzéseit pedig a fejlesztéseknél is figyelembe fogják venni, miközben igyekeznek egyre jobban beépíteni az alakulatba. „Örülök, hogy Logant a Williams versenyzői akadémiáján üdvözöltem” – jegyezte meg a csapatvezető, Jost Capito.

„Az F3-ban már bizonyította a tehetségét, hiszen folyamatosan erős eredményeket ért el egy versenyképes mezőnyben. Büszke vagyok, hogy a Williams újra szerepet vállalhat egy fiatal tehetség fejlődősének támogatásában” – tette hozzá a rutinos szakember.

„Örömmel csatlakozom a Williams akadémiájához” – vette át a szót Sargeant. „A csapat nemcsak elképesztő múlttal rendelkezik, hanem szép eredményeket ért el a fiatal tehetségek Forma–1-be juttatásával is. Izgatottan várom, hogy elkezdhessem a csapattal való közös munkát; már alig várom, hogy elkezdjük!” – tette hozzá a fiatal versenyző, aki a Sky Sportsnak nyilatkozva arra is utalt már, tudja, hol versenyez 2022-ben, de ezt nem árulhatja még el (a legvalószínűbb, hogy fellép az F2-be).

Borítókép: Logan Sargeant (Kép: Williams)

További tartalmak