Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Az a helyzet, hogy a Ferrari előnybe került

McLaren: Az a helyzet, hogy a Ferrari előnybe került

RacingNews365
A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl kijelentette, az elmúlt hétvégéken egyértelművé vált, hogy az új erőforrásának köszönhetően a Ferrari nagyobb előrelépést tett, ezzel pedig előnybe került velük szemben.

A vörösök már a bevetés előtt jelezték, előrelépést várnak az új egységtől, az előző hétvégéken pedig láthattuk, valóban javult a tempójuk. Ennek köszönhetően három és fél pontosra csökkentették a lemaradásukat a McLarennel szemben, ami pedig a folytatást illeti, a britek szerint nagyon nehéz lesz megtartani a harmadik helyet a gyártók bajnokságában.

Erről beszélt az austini hétvége után mindkét versenyző és a csapatfőnök, Andreas Seidl, aki őszintén kijelentette, érzése szerint most a rivális van előnyben. Kiemelte, ennek ellenére nem változtatnak a terveken, fejlesztés már nem jön autójukhoz, és csak annak optimalizálására összpontosítanak.

„Az a realitás, hogy nagy előrelépést tettek a csomagjukkal, ami az erőforrással kapcsolatos fejlesztéseknek köszönhető” – nyilatkozta a német szakember a RacingNews365-nek. „Ennek köszönhetően előnybe kerültek, különösen az utóbbi két futamon. Szóval ez a realitás, amiben most vagyunk” – emelte ki.

Andreas Seidl (Fotó: XPB)

„De ugyanakkor nagyon fontos, hogy magunkra koncentráljunk, tudjuk, hogy már nem jönnek fejlesztések az autóhoz és az erőforráshoz sem. Tudjuk, hogy most olyan pályák jönnek, amik inkább a mi autónknak kedveznek, de aztán meg olyanok, melyeken küszködni fogunk a Ferrarihoz képest” – folytatta.

„Egyszerűen fontos lesz, hogy minden hétvégén kihozzuk a maximumot a csomagból, tiszta hétvégéket, tiszta futamokat fussunk, jó stratégiánk legyen, és akkor mindez remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy az utolsó verseny utolsó köréig harcban legyünk” – emelte ki.

Ami az austini hétvégét illeti, a McLaren bár elmaradt a Ferraritól, Seidl szerint kihozta a maximumot a lehetőségeiből, hozta azt, amit előre elterveztek. „Azt hiszem, maximálisan elégedettnek kell lennünk, mert szerintem mindent kihoztunk belőle, amit ki lehetett, sőt talán többet is. Az egyik Ferrarit legyőztük, pedig a Ferrari most nagyon gyors volt. Szóval ez jó eredmény. Az is, hogy magunk mögött tudtuk tartani Valtterit (Bottas), mert erre sem számítottunk. A valóság az, hogy a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt, de ezt a versenyzők és a csapat is jól kezelte” – fogalmazott.

Lando Norris (Fotó: Price / XPB Images)
Borítókép: Fotó XPB

További tartalmak