Musorujsag
Élő Eredmények

Nehéz időszakot él – Mazepin elmondta, miért sírta el magát

Nehéz időszakot él – Mazepin elmondta, miért sírta el magát

Racer
Többről volt szó egy vezetői hibánál. Elsírta magát Nyikita Mazepin a brazíliai időmérő edzés után, és másnap elárulta, mi minden történt a háttérben, ami ennyire érzékennyé tette.

Nyikita Mazepint az F1-es mezőny rosszfiújaként tartják számon, aki a versenypályán a kemény manővereiről, azon kívül a kemény beszólásairól híres. Az eddig kiépített imázsába nemigen illett bele, hogy a Sao Pauló-i Nagydíj pénteki időmérő edzését követően könnyes szemmel, a sírást visszafojtva nyilatkozott arról, hogy a 12-es kanyarban elkövetett hibája miatt lett övé az utolsó hely.

Mazepin a szombati sprint után – melyen ugyancsak utolsóként ért célba – elmagyarázta, miért érzékenyült így el. „Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy elszúrtam az időmérős körömet.”

„Eléggé nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt pár versenyen, és nemcsak az autó egyensúlya miatt, de a csapaton belüli dolgok miatt is. Ez még fontosabbá teszi az eredményt ebben az időszakban.”

„És amikor közel kerülsz ahhoz, hogy teljesíts egy nagyszerűnek érzett kört egy olyan autóval, amilyen jelenleg a miénk, majd a saját hibádból mégsem jön össze, és elveszíted a kört, az fáj” – magyarázta.

„Elég keményen dolgozom különböző specialistákkal, hogy az autóban megfelelően viselkedjek, és jól kezeljem az érzéseimet, de amikor csak négy perc telik el az autóból való kiszállás és az első nyilatkozatod között, és az újságírók emlékeztetnek rá, mit érhettél volna el, az szomorú érzés. Nekem nem nagyon van más az életemben a versenyzésen kívül. Gyakorlatilag semmi. Szóval mindent ennek szentelek, és magam alatt vagyok, ami természetes, ha nem mennek jól a dolgok.”

Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

Volt azonban más oka is az érzékenységének: csapattársaktól kell búcsúznia. Mazepin a közelmúltban átmenetileg a csapat vezető versenymérnökével, Komacu Ajaóval dolgozott együtt pár hétvégéig, mivel állandó versenymérnöke, Dominic Haines otthon maradt, miután megszületett a gyermeke. Ő azóta már visszatért, ám Mazepin elárulta, vannak és lesznek személyi változások a csapatában, a búcsút pedig nehezen viseli. „A csapat átalakul, emberek jöttek és mentek az utóbbi versenyeken. Tudom, hogy nem mindenki tervez maradni a következő évre azok közül, akik jelenleg körülvesznek. Szeretem ezt a közeget, nagyszerű és őszinte emberek vesznek körül. A mérnököm a múlt héten távozott egy másik csapathoz, és sajnos nem ő az egyetlen. És ez kihívást jelent.”

„A jó emberek minden üzletágban… Az ember ragaszkodna hozzájuk. De sajnos csak a személyes kapcsolatok miatt ebben a sportágban nem maradnak az emberek ott, ahol vannak, az anyagi okok is elég sokat számítanak a legtöbb esetben. Az élet megy tovább, az embereknek családjuk van, a naptár pedig egyre csak hosszabb lesz.”

„Sajnos igazuk van abban, hogy az első a család. Nekem viszont a sport az életem. Még csak huszonkét éves vagyok, és gyanítom, tíz év múlva talán nekem is lesznek gyerekeim, és akkor ugyanilyen döntéseket fogok hozni, mint most ők.”

Mazepin elismerte, a nagy mozgolódás nehezíti az idényét és a csapaton belüli helyzetét. „Tudom, hogy különleges kötelékre van szükség az emberekkel ahhoz, hogy a sikerért a belüket is kidolgozzák érted, és fordítva is így van” – jegyezte meg, majd az elmúlt hétvégék problémáira (pl. a lelazult fejtámasz Austinban) utalva hozzátette: „Ez olyan, mintha faágat dobnál a bicikli küllői közé. De már korábban is voltam ilyen helyzetben, és csak erősebb leszek tőle.”

Borítókép: Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

További tartalmak