Musorujsag
Élő Eredmények
×

Verstappen: Már az nagy szó, hogy még versenyben vagyunk

Verstappen: Már az nagy szó, hogy még versenyben vagyunk

Motorsport-Total
Az előző versenyek lehengerlő Mercedes-teljesítménye láttán sem tett még le a bajnoki sikerről Max Verstappen, ám a hangján érezhető, a vereségre is fel van készülve.

Az előző két versenyen 21-ről 8 pontra fogyatkozott Max Verstappen bajnoki előnye Lewis Hamiltonnal szemben. Két versennyel a szezon vége előtt nem megnyugtató a tendencia a Red Bull-os szempontjából: Brazília és Katar megmutatta, két futam éppen elég egy ilyen pontkülönbség eltüntetéséhez.

A leginkább nyugtalanítónak Hamilton és a Mercedes formája tűnhet Verstappen számára, hiszen a britet nemigen tudta küzdelemre kényszeríteni a Red Bull-lal. „Ha tudnánk, hogy honnan jön ez a tempókülönbség, változtattunk volna valamin. De egyszerűen ez nem volt a mi pályánk. Már az előző versenyeken is az volt az érzésem, hogy nagyon erősek, még azokon is, amiket megnyertünk” – ismerte el a holland.

Arra is rámutatott, hogy a Mercedes formája alapján ennél rosszabbul is állhatnának. Austinban például nem várt győzelmet aratott, úgy, hogy a futam nagyobb részében ő volt a lassabb. Intő jel volt az is, hogy noha Mexikóban a Red Bull volt helyzeti előnyben, így is el tudták bukni az időmérő edzést (és a teljes első sort) a csillagosok ellen.

„Érzésre volt pár verseny, ahol úgy szereztünk több pontot, hogy azt gondoltuk, veszíthetünk. Egyszerűen mennünk kell tovább” – mondta harciasan.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Hogy milyennek látja a helyzetét, annak kapcsán árulkodó az arról tett megállapítása, hogy már azt is nagy eredménynek tekinti, amit eddig elértek.

„Csapatként hihetetlen munkát végeztünk eddig, ha a korábbi évekhez viszonyítunk, amikor ők még dominánsak és nagyon gyorsak voltak. Számunkra már az lenyűgöző, hogy egyáltalán harcban vagyunk még.”

Kissé lemondóan hangzik. Verstappen azonban még nem írta le az esélyét. „Természetesen nem fogjuk feladni, de ezen a hétvégén egy kicsit hiányzott a tempó. De valójában nem csak a tempón múlik, hiszen egy hétvégén minden megtörténhet” – utalt a saját helyzetére. Ő Katarban 5 rajthelyes büntetést kapott egy dupla sárga zászlós szabálysértésért. „Az ilyesmi nagyon gyorsan megtörténhet, bárkit utolérhet.”

Erre építeni egy bajnoki fináléban persze nem tűnik a legacélosabb stratégiának…

Borítókép: Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak