Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Ferrari már várja az év végét

A Ferrari már várja az év végét

Corriere dello Sport
A Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto nem titkolja, ő és az egész alakulat várja már, hogy véget érjen a 2021-es szezon, új kihívásokat ugyanis már nem találnak a szezonban, hiszen hamar leállították autójuk fejlesztését.

Noha még nem szerezték meg a bronzérmet, amit a szezon második felében célként tűztek ki maguk elé, a vörösök már elégedettek lehetnek a 2021-es évvel, hiszen előre tudtak lépni a rosszemlékű 2020-as szezon után. Tették mindezt úgy, hogy az évadba a szokottnál kevesebb energiát öltek, hiszen nagyon gyorsan átálltak a 2022-es fejlesztésekre.

Nem meglepő tehát, hogy izgatottan várják már a következő évet (melyben reményeik szerint ismét előre tudnak lépni, és újra a győzelemért harcolhatnak), és egyben az idei szezon végét is – ahogyan azt a csapatvezető, Mattia Binotto el is ismerte.

„Amit meg kellett tanulnunk, azt megtanultuk” – nyilatkozta a csapatvezető a Corriere dello Sportnak utalva arra, hogy 2021-ből már mindent kihoztak. „Már semmit sem fejlesztünk, és elkerülhetetlen, hogy új fejezetet nyissunk egy új autóval. Őszintén mondom, már nem bírjuk tovább. Alig várjuk már, hogy vége legyen ennek a szezonnak” – tette hozzá.

Mattia Binotto (Fotó: Ferrari) Mattia Binotto (Fotó: Ferrari)

Ami az utolsó két hétvégét illeti, a Ferrari harminckilenc és fél pontos előnnyel várja a hajrát, ráadásul az utóbbi hetekben teljesítmény tekintetében is a rivális, McLaren fölé tudott nőni. Jók tehát a csapat esélyei, Katarban viszont kissé szürkének tűnt a teljesítmény.

Binotto ezzel kapcsolatban elhintette, nem vártak kiugró eredményt a hétvégétől. „Nem mondanám, hogy az elvárások alatt szerepeltünk. Egyértelmű, hogy nem a hetedik, nyolcadik pozíció az, amire törekszünk, de tudtuk, hogy ez a pálya kemény lesz a gumikopás miatt. Ezzel az autóval sokat szenvedtünk Franciaországban szintén a gumik miatt, és azóta nem is változott, de megtanultuk jobban kezelni, legalábbis jobban, mint ott” – magyarázta.

„Az első körtől kezdve arra kértük a versenyzőket, hogy ne nyomják túl keményen, mert egy kiállással szeretnénk végigmenni. Szóval visszafogottan mentek, az első és a második etapban sem nyomták igazán keményen, csak az utolsó tíz körben, amikor láttuk, hogy a gumik ki fogják bírni. És ez be is jött, hiszen ha megnézzük a többieket, akik végig nyomták, ők defektet is kaptak. Szóval dicséret illeti a csapatot. A stratégia, a gumikezelés, a kiállások és a megbízhatóság is nagyon jó volt. A versenyzők is nagyon jól mentek. Ami hiányzik, az egy nagyon gyors autó, amivel a jobb helyekért harcolhatunk” – zárta gondolatát.

Charles Leclerc és Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak