Musorujsag
Élő Eredmények
×

Alonso: Räikkönen az a fickó, akivel szívesen találkozol a futamok után

Alonso: Räikkönen az a fickó, akivel szívesen találkozol a futamok után

Beyond The Grid
A pályán kívül is találkozni kell Kimi Räikkönennel ahhoz Fernando Alonso szerint, hogy megismerhessük a valódi énjét. A spanyol elismeri, sok mindenben osztja pályatársa világlátását.

Két hét múlva lezárul egy nagy korszak a Forma–1-ben. Még két nagydíj van hátra Kimi Räikkönen F1-es pályafutásából, minden idők legtöbb nagydíjrajttal büszkélkedő versenyzője ezt követően végleg búcsúzik a királykategóriától. Rekordját várhatóan pályatársára, a jövőre és jó eséllyel 2023-ra is maradó Fernando Alonsóra hagyományozza, akivel 2001-ben együtt mutatkoztak be az F1-ben, és éveken keresztül nagy riválisok is voltak.

Alonso az F1 Beyond The Grid című podcastjának elmondta, büszke, hogy ilyen sokáig kihúzták együtt a sorozatban. „A debütálásod idején fogalmad sincs, mit tartogat számodra a jövő. Mindkettőnk nagyszerű időszakot élt meg a Forma–1-ben, mindketten nyertünk bajnokságot, és 2001-ben ezt a sikert még nem láthattuk biztosan. Örülök, hogy ennyi éven át együtt versenyeztünk Kimivel. Ő egy nagyszerű karakter az F1-ben, és hiányozni fog nekünk” – mondta a spanyol.

Arról is beszélt, mi fog neki a legjobban hiányozni a 2007-es bajnokban.

„Nagyon őszinte. Nem játszmázik, az, amit látsz. És ez a maszk, amit tőle látunk, hogy nagyon hűvös, hogy nem beszél sokat, egy másfajta személyt takar. Nem Jégember, belül szerintem nagyon is melegszívű. De ahhoz, hogy ezt lásd, találkoznod kell vele, a versenypályán kívül is. Az az igazi Kimi.”

Alonso és Räikkönen a finn pályafutásának első felében mindvégig riválisok voltak, 2005-ben ők ketten küzdöttek a bajnoki címért. 2014-ben egy szezonra viszont csapattársakká váltak a Ferrarinál. Noha igazán szoros így sem lett a kapcsolatuk, Alonso elmondta, időnként így is szoktak együtt nevetni bizonyos versenyeken és csatákon, mi több, az F1-ről és annak körítéséről alkotott képük nagyon is hasonló.

Kimi Räikkönen és Fernando Alonso a 2005-ös Spanyol Nagydíjon (Fotó: XPB)

„Igen, határozottan” – felelte, szoktak-e a versenypályán kívül találkozni. „Van, hogy összefutunk a reptereken, a paddockon kívül, éttermekben, bulikon. A versenyek után ő az a fickó, akivel szívesen találkozol, akivel lehet beszélni, őszintén. Különböző témákról. És egyből a lényegre tér.”

„Nagyon sok gondolatával egyetértek, ami a Forma–1-gyel kapcsolatos. Például azzal, hogy az a világ, amiben itt mozgunk, olyan, mint egy buborék, és nem a valódi élet.”

„Itt ez a sok létesítmény, könnyű az életünk, jó repülőkkel utazunk, ötcsillagos hotelekben lakunk, és mindenkitől segítséget kapunk. De vasárnap estétől normál emberek vagyunk. Nevetni szoktunk azon, hogy ez a világ néha mennyire hamis” – magyarázta a kétszeres bajnok.

Borítókép: Fernando Alonso és Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak