Musorujsag
Élő Eredmények
×

Jövőre is elmarad a kínai futam, de az F1 számol egy második helyszínnel

Jövőre is elmarad a kínai futam, de az F1 számol egy második helyszínnel

The Race
Noha a koronavírus-járvány miatt jövőre sem rendezik meg a Kínai Nagydíjat, az F1 továbbra sem engedte el a helyszínt, sőt napirenden van az ország második futamának kérdése is. Főleg úgy, hogy Csou Kuan-jü érkezésével komolyabb fellendülésre számítanak az országban.

A sanghaji versenyt 2019 óta nem rendezték meg, és már korábban eldőlt, hogy jövőre sem szerepel majd a naptárban, ahogyan az is, hogy az F1 ennek ellenére is meghosszabbította az esemény szerződését, ez most 2025 végéig szól. Korábban még az is felmerült, hogy az országban egy második versenyt is rendezhetnek, amikor a járványhelyzet stabilizálódik.

A Forma–1 ügyvezetője, Stefano Domenicali elárulta, ez továbbra sem került le az asztalról, főleg azt követően, hogy jövőre debütál az ország első királykategóriás versenyzője, kinek érkezésétől komoly érdeklődésnövekedést várnak.

Csou Kuan-jü (Fotó: XPB)

„Száz százalékig reális, hogy legyen az országnak egy második nagydíja” – fogalmazott az olasz szakember a Race-nek adott nyilatkozatában. „Elárulhatom, hogy egy másik várostól már kaptunk is megkeresést egy kínai futam miatt” – tette hozzá, majd nyomatékosan kijelentette, kulcsfontosságúnak tartja, hogy amint lehet, visszatérjenek az országba.

Jövőre még nem leszünk ott, de nem magunk miatt, hanem a járvány miatt. Ezért hosszabbítottuk meg idén rögtön három évvel a szerződést, hiszen biztosítani szerettük volna, hogy ott leszünk. Biztos vagyok benne, hogy nagy hatással lesz az is, hogy Csou a mezőnyben lesz” – fogalmazott.

„Kína egy olyan terület, ahol jelen kell lennünk, ez biztos. Komoly fejlődésnek indult a térség, és minden gyártó érdekelt abban, hogy ott maradjunk” – folytatta a rutinos szakember, aki az első olyan futamot, melyen a kínai nézők hazai honfitársuknak is szurkolhatnak majd, vízválasztónak érzi, és reméli, a hazai versenyzőnek köszönhetően olyan mértékben nő majd az F1 népszerűsége, mint Mexikóban és Hollandiában.

Fotó: XPB
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak