Musorujsag
Élő Eredmények
×

Masi az „alkudozásról”: Teljesen normális megbeszélés volt

Masi az „alkudozásról”: Teljesen normális megbeszélés volt

Race
Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi kijelentette, a Red Bullnak tett ajánlata, melynek értelmében a szaúdi futam újraindításakor elveszítették a rajtelsőséget, egy teljesen normális megbeszélés eredménye volt.

A szaúdi verseny második megszakítását követően Max Verstappen indulhatott volna az első helyről, Esteban Ocon és Lewis Hamilton elől, végül azonban az élboly Ocon, Hamilton, Verstappen sorrendben vágott neki harmadszor a viadalnak. Ennek oka a holland „hátrasorolása volt” a Red Bull és az FIA „alkujának értelmében”.

Verstappen ugyanis a második rajtnál a bukótérben előzte bajnoki riválisát, akit le is terelt a pályáról – így került Ocon a címvédő elé. Normál esetben, az FIA pozíciója feladására és Hamilton elengedésére kérhette volna a hollandot.

Erre azonban nem volt lehetőségük, hiszen baleset miatt ismét meg kell szakítani a versenyt, az FIA tehát nem kérhette a pozíciócserét. A versenyigazgató elárulta, ezért döntött úgy, hogy a szünet alatt kommunikál a csapatokkal és felajánlja a lehetőséget, hogy Verstappen Hamilton mögül induljon (ezzel kvázi visszaadva a pozíciót), így kerülve el a további vizsgálatokat.

Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A Red Bull elfogadta az ajánlatot, a bizarr „alkudozós” jelenet pedig a futam egyik legvitatottabbjává vált. Természetes tehát, hogy Masi véleményét is kikérték róla, az ausztrál pedig normális megbeszélésének nevezte azt, és vonakodott attól, hogy alkuként hivatkozzanak a beszélgetésre.

„Nem nevezném alkunak, mert versenyigazgatói szempontból nem volt felhatalmazásom arra, hogy ténylegesen utasítsam a csapatokat” – idézte szavait a Race. „Tehetek nekik ajánlatot és nyújthatok lehetőséget, de a döntés az övék. A bíráknak értelemszerűen joguk van büntetést kiszabni, én pedig megoszthatom velük a saját nézőpontomat.”

„Ezért ajánlottam fel nekik ezt a lehetőséget, hogy feladják a pozíciót” – folytatta, majd megjegyezte, a folyamat „kissé elnyújtottnak érződhetett a megszokotthoz képest”, a szövetség ugyanis nem ezzel foglalkozott először a piros zászlós fázis alatt.

„Ami lezajlott, az egy teljesen normális megbeszélés volt. Amikor láttam, mi történt, azonnal javasoltam a bíráknak, hogy adjanak lehetőséget a pozíció visszaadására. A piros zászló azonban nagyon gyorsan jött, és nyilvánvaló, hogy az volt az elsődleges, mielőtt újraindultunk volna. Mivel a futamot felfüggesztettük, volt lehetőségünk arra, hogy hatékonyan korrigáljunk, mielőtt újra versenyezni kezdünk” – magyarázta.

A rajtrács a harmadik start előtt (Fotó: XPB)
Borítókép: Michael Masi (Fotó: XPB)

További tartalmak