Musorujsag
Élő Eredmények

A versenyzők aggódnak, Masi szerint elég a „finomhangolás”

A versenyzők aggódnak, Masi szerint elég a „finomhangolás”

RaceFans, Motorsport
Több pilóta is változtatásokat sürget, miután biztonsági aggályok merültek fel a szaúdi pályával kapcsolatban, az FIA versenyigazgatója, Michael Masi azonban egyelőre csak némi finomhangolást tart szükségesnek a helyszínen.

Az első dzsiddai F1-es hétvége során a versenyzők elsősorban a padlógázas, beláthatatlan kanyarokra panaszkodtak, melyek az időmérőn a forgalom miatt jelentenek kiemelt veszélyforrást, a futamon pedig azért, mert az elöl haladó kicsúszása esetén az üldöző/üldözők számára szinte lehetetlen a baleset elkerülése a szűk pályán.

A versenyzők érdekvédelmi szervezetének igazgatói posztját betöltő George Russell szerint ezek a pályaszakaszok felesleges veszélyforrást képeznek, miközben nem is jelentenek komoly kihívás, és könnyen ki is lehetne – sőt a hétvége tanulságait levonva, kellene is – iktatni őket.

A brit véleményét több rivális is osztja. „Nem tudom, milyen korlátai voltak az építkezésnek, mert valami oka csak van annak, hogy az egyenesek így kanyarognak” – kezdte Esteban Ocon. „Mi ezeket ugyanúgy padlógázzal vesszük, szóval nincs különbség a kanyar és az egyenes között. Egyszerűen csak beláthatatlanok, nem látjuk, ha egy autóval gond támad előttünk. Vagy bármi más történik. Szóval adott esetben egy hatalmas baleset is történhet.”

„Szerintem ezeket a részeket simán egyenessé kellene tenni. Ezek a kanyarok semmit sem tesznek hozzá a pályához. Nem lenne különbség az előzések, a pálya nyomvonala tekintetében sem. A fő kanyarok megmaradnának, és biztonság szempontjából ez nagy segítség lenne. Kevésbé kellene aggódni a lassabb autók miatt. Az edzésen mindig volt előttem valaki, nem tudtam, mibe megyek bele” – folytatta a fiatal francia.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

„Nem hiszem, hogy egy utcai pályának ilyen gyorsnak kell lennie” – fogalmazott Lando Norris. „Azt hiszem, azzal a sebességgel, amivel mostanság megyünk, nem kellene ilyennek lennie. Lehet az utcai hatás miatt van, de ha 250-300-zal megyünk, és ott vannak a falak, kicsit értelmetlen a kockázat. Szükségtelen. A lassabb kanyarokkal és az első öttel nincs gond, nem hiszem, hogy lenne bármi probléma, csak néhány gyorsabb kanyaron kellene változtatni szerintem” – tette hozzá őszintén a McLaren pilótája.

A versenyzők aggodalmait jól példázta Nyikita Mazepin és Russell balesete a második rajt után: az orosz egészen egyszerűen nem tudta kikerülnie ellenfelét, amikor többen ütköztek az első kanyarkombináció után. A ferrari Carlos Sainz szerint egyértelműen a pálya jellege miatt történt. „Ez egy teljesen egyértelmű példa volt arra, amit egész hétvégén hangoztattunk” – kezdte.

„Ezt láttuk Mazepin esetében. Pont ez az, amit a pálya generál. Gyakorlatilag nincs hely, ahol elkerülhetjük a balesetet. Nem jó a láthatóság sem. Nyikita nem tudta elkerülni a balesetet. Mi ezt mondtuk csütörtök óta, azóta, hogy megérkeztünk a pályára. Szóval le kell vonnunk a tanulságot, és tanulni kell a történtekből. Majd meglátjuk, hogy a következő futam idejére, márciusra könnyíteni tudunk-e ezen” – monda a spanyol.

Ami a futamot illeti, Pierre Gasly szerint az még a vártnál is rosszabbul alakult a megszakításokkal, ütközésekkel és káosszal. „Nem számítottam ilyesmire. Sőt. Egy ponton már azt gondoltam a futam felét biztonsági autó mögött teljesítjük, ha ez így megy tovább. Jó lenne, ha kiegyenesítenék azokat a kanyarokat, hogy jobban lássunk, mert még a felvezető körben, a biztonsági autó mögött is, amikor egy kicsit jobban rákapcsolsz, nagy sebességgel érkezel. Ha valaki úgy dönt, hogy ott fékez, hatalmas lesz a sebességkülönbség. Szóval, ha javítani tudnak a láthatóságon, akkor szerintem sokkal biztonságosabb lesz a pálya mindenki számára” – jelezte.

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a kritikákkal kapcsolatban egyelőre annyit mondott, komolyabb módosítások nem szükségesek a jövő márciusi futam előtt, finomhangolásokra viszont számíthatunk. „Remek munkát végeztek Szaúd-Arábiában, hogy ilyen rövid idő alatt összehozták ezt a csodás létesítményt, ami minden érintettnek dicséretére válik. Kell még némi finomhangolás, amire sor is kerül majd. Voltak gyermekbetegségek, mivel egy teljesen új helyszínről van szó a dolgok egészét tekintve. Lesz némi finomhangolás, de nem valami hatalmas dolog” – nyilatkozta az ausztrál.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

 

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak