Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso kiakadt és puhánynak nevezte az FIA versenyigazgatóját

Alonso kiakadt és puhánynak nevezte az FIA versenyigazgatóját

Racefans, Motorsport
Továbbra sincs kibékülve Fernando Alonso az FIA jelenlegi versenyigazgatójával, aki szerinte nem elég keménykezű. Dühének okát az időmérő edzésen kialakult forgalmi dugó jelenti.

Meglehetősen komikus jeleneteket hozott az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésének második felvonása. A hajrában akkora tumultus alakult ki a versenyzők bemelegítő körén, hogy volt, akinek még meg is kellett állnia a pályán. Sebastian Vettel hitetlenkedve fékezte állóra az Aston Martinját, miután látta, hogy nincs esélye szabad utat kapnia.

Az egymást előzgető társakra már egy hete is panaszkodó négyszeres világbajnok meg sem lepődött az újabb káoszon. „Túl sok autó van ugyanazon a helyen, és mindig ugyanazok az emberek ugranak ki a sorból. Mindenki próbál ugrani, ugrani, ugrani, és elfogy a pálya. Ugyanez történt Szaúd-Arábiában is, Ausztriában, sokszor idén” – utalt arra Vettel, hogy a versenyzők íratlan szabályára többen fittyet hánynak, és nem állnak be a sorba mások mögé, inkább előzgetni kezdik a lassan haladókat, majd ők is lassítanak előttük.

„Szerintem mindenkinek ismernie kéne a pályát, tudni, hogyan követik egymást a kanyarok, de nem érzem így, amikor csak egy-két kanyar van hátra, és mindenki elkezdi megelőzni a másikat, majd meglepődik, hogy megállunk az utolsó kanyarokban…”

Tumultus a Q2-ben (Fotó: Formula1/Twitter) Tumultus a Q2-ben (Fotó: Formula1/Twitter)

Vettel csak a 15. rajthelyet szerezte meg az időmérőn, miután esélye sem volt javítani a megállás után. Hasonlóan járt Fernando Alonso is, aki szintén nem tudott továbbjutni a Q3-ba a kavarodás miatt. A spanyol – idén nem először – Michael Masi versenyigazgatót kritizálta, akinek munkájával és szigorával egyáltalán nincs megelégedve. Alonso éppen a mostani hétvége kezdetén beszélt arról, hogy a két év kihagyás után számos dolgot meg kellett szoknia az F1-ben, és az egyik a Charlie Whitingétól teljesen eltérő szemléletmódot valló, 2019 óta versenyigazgatóként dolgozó Masi volt…

„Sajnos nincs senki, aki felügyelje ezt. A versenyigazgató túlságosan puhány az ilyenekkel, és ha hagyod, hogy játszadozzanak a bemelegítő körökön, akkor mindig kavarodás lesz. Egy bíróra van szükségünk, aki megvéd minket, és pillanatnyilag nincs ilyenünk, ami rossz”

– támadta Masit.

„A gond az, hogy, egy kicsit jobban össze kéne szednünk, mik a helyes és rossz dolgok. Feketének és fehérnek kéne lennie, hogy mi ér büntetést, és mi nem. És szigorúnak kéne lenniük bizonyos büntetésekkel.”

„A futballban ha valaki tizenegyest hoz össze, akkor jön a büntető, a piros lap. Itt még a sárga lapot is nehezükre esik felmutatni, és a pirosat is. Ezért ismétlődnek meg újra és újra a rossz dolgok.”

Max Verstappen a forgalmi dugóban (Fotó: Formula1/Twitter)

Az FIA az időmérő edzés után összesen öt versenyzőt várt meghallgatásra a feltartós tömegjelenet miatt. Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Sebastian Vettel és Fernando Alonso is a bírák elé állt, ám nem mindegyiküket vádolták feltartással, Gaslyt és Alonsót csak a helyzet tisztázása miatt akarták meghallgatni.

Az érintettek közül Vettelt Gasly, Ricciardót Alonso feltartásában mentették fel, Ocont viszont figyelmeztették és 10 ezer eurós pénzbírsággal sújtották Vettel hátráltatásáért.

Alonso aligha lesz elégedett az ítélettel, mivel ő előzetesen büntetéseket várt. „A dugót a McLaren okozta. A csapat vagy a versenyző, mert még ha nagy is a forgalom a kivezető körön, akkor is félre kell állnod, ha egy gyorsabb autó érkezik, és ő (Ricciardo) nem állt félre. Ausztriában Vettel három rajthelyes büntetést kapott, ezért én minimum ekkora, de talán nagyobb büntetésekre számítok” – mondta a kétszeres bajnok, azzal számolva, hogy akár a 9. helyig is előreléphet a rajtrácson.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A számításai nem jöttek be. Alonso elismerte, a probléma egyik forrása, hogy a hajrában minden csapat egyszerre küldi ki a versenyzőit, ám szerinte ezzel együtt is elkerülhető lenne a káosz, ahogyan azt az Alpine el szokta tudni kerülni. (Ocon figyelmeztetése azért mást mutat…) „Résen kell lenned, de általában akik résen vannak, azok ellen indul vizsgálat, és azokat büntetik meg, de ez más kérdés. Eléggé kiszámíthatatlan” – jegyezte meg.

Alonso idén a pályaszélesítések kapcsán is sokszor kritizálta Masit és az FIA-t, ám ezt sem érezte hatásosnak. Szerinte a mostani kritikája sem lesz az. Azért megállapította, Whiting idejében jobban kezelték az ilyesmit… „Ó igen, egyértelműen sokkal rosszabb most. Sokkal rosszabb, mint 2018-ban volt. Nincsenek már szabályok, nincsenek a kivezető körre, nincsenek minimumidők, amiket tartani kell. Sok furcsa megmozdulás van az első körökben is a pályán kívül. A bajnokság első harmadában panaszkodtam is. Aztán változtattam a szemléletmódomon, és ugyanazt kezdtem csinálni.”

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak