Musorujsag
Élő Eredmények

Giovinazzi örül, hogy fél lábban az F1-ben maradhat

Giovinazzi örül, hogy fél lábban az F1-ben maradhat

GPFans
A Ferrari tartalékversenyzőjeként a tűz közelében maradó Antonio Giovinazzi úgy érzi, jövője szempontjából fontos, hogy fél lábbal továbbra is az F1-ben lehet, így ugyanis jobb eséllyel térhet vissza 2023-ban.

Az olasz versenyzőnek három év után távoznia kellett az Alfa Romeótól, ezáltal pedig a királykategória mezőnyéből is, versenyzői ülést ugyanis egyik riválistól sem kapott. Teljesen azonban nem tűnik el a paddockból, hiszen a Ferrarinál tartalékos lesz (ezt a szerepkört Mick Schumacherrel osztja majd meg).

Noha Giovinazzi az F1 utáni életre is készül egy B tervvel, hiszen a Forma–E-ben állandó versenyző lesz, a fő célja továbbra is az, hogy 2023-ban visszatérjen a mezőnybe, ehhez pedig kulcsfontosságúnak tartja azt, hogy a tűz közelében maradhatott.

„Így sokkal erősebb pozícióban vagy, az biztos” – fogalmazott egy, a GPFansnak adott nyilatkozatában még a tegnapi hivatalos bejelentés előtt (igaz az interjú pillanatában már komoly tárgyalásban volt a Ferrarival és sejthető volt, mit hoz számára a jövő). „Nekem nagyon fontos, hogy a Ferrarinál maradhatok” – emelte ki.

„Ők sokkal erősebbek, és ha vissza akarok térni, így könnyebb lehet a dolgom. 2017 óta vagyok ennek a családnak a tagja. Ez öt év most már elég sok idő. Ők voltak az első csapat, amivel szerződést kötöttem, miután 2016 végén eljöttem a GP2-ből” – magyarázta.

„Ők voltak a család, akik lehetőséget biztosítottak arra, hogy 2019-ben az Alfa Romeónál versenyezhessek, hogy bekerüljek az F1-be. Szóval nagyon fontosak számomra” – zárta gondolatát az olasz, kinek megtartásáért idén is lobbizott a Ferrari (és az olasz autóklub is), a csapatnak azonban már nincs beleszólása abba, kit válasszon az Alfa Romeo.

Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)
Borítókép: Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)

További tartalmak