Musorujsag
Élő Eredmények

Az Alpha Tauri főnöke adta vissza a Honda hitét

Az Alpha Tauri főnöke adta vissza a Honda hitét

F1i
Az F1-ből ismét távozó Honda sportigazgatója, Jamamoto Maszasi külön köszönetet mondott az Alpha Tauri csapatvezetőjének, Franz Tostnak, aki elmondása szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a japánok a királykategóriában maradjanak a sikertelen mclarenes szereplés után.

A Honda és a McLaren nagy reményekkel vágott neki a 2015-ben induló együttműködésnek, hamar kiderült azonban, hogy a közös projektet mélyről kell indítaniuk, a japánok erőforrásai ugyanis teljesítmény és megbízhatóság tekintetében is elmaradtak a riválisokétól. Gondjaikat végül nem tudták megoldani, 2017-ben lezárták a partnerséget.

A McLaren ezt követően először a Renault, majd a Mercedes motorjait kezdte használni, a Honda pedig a Red Bull csapataival kezdett együttműködésbe: először a Toro Rossóval (ma Alpha Tauri), majd az anyacsapattal, mellyel tavaly bajnoki címet szerzett.

A japánok sportigazgatója, Jamamoto Maszasi az előző évek áttekintése során nemrég külön köszönetet mondott a testvércsapatot irányító Franz Tostnak is, aki sokat tett azért, hogy ne adják fel az F1-es szereplést a McLarennel való kudarcos együttműködés után. „Ez volt az első alkalom, amikor nem éreztem a reményt a jövőre nézve” – jegyezte meg a 2017-es „szakítás” kapcsán.

Franz Tost (Fotó: XPB)

„Az igazgatótanács néhány tagja azt kérdezte, miért folytatjuk, miért nem lépünk ki? Azt gondoltam, talán tényleg ez lenne a legjobb. Nem tudtuk elképzelni, hogy a bajnoki címért harcoljunk. Nem láttuk a fényt az alagút végén” – ismerte el.

„Valójában Franz Tost volt az, aki kimondta, hogy a Honda képes lehet rá. Beszéltünk az igazgatótanács tagjaival és azt mondta, folytatnunk kell, talpra kell állnunk. Mielőtt beszéltünk volna Helmuttal (Marko) beszéltünk egy kicsit Tosttal” – folytatta.

A szakember nyilatkozatában kiemelte, a Red Bull-lal való együttműködést követő formajavulás részben annak is köszönhető, hogy az F1-gyel és az FIA-val is javult a kapcsolatuk. „A korábbiakhoz képest sokkal többet tudtunk kommunikálni, például magával az F1-gyel vagy más csapatokkal is. Talán ez egy kis segítség volt a technikai oldalon is. Sok információt szerezhetünk, tárgyalásokat is folytathatunk, ezek pedig segítik a túlélést” – magyarázta.

„A McLarennél azt mondták, ők gondoskodnak a politikáról és minden másról, mi csak koncentráljunk a motorkészítésre. Ez volt a szerepünk. Szóval egy kicsit jobban érdekeltté váltunk mindenben, miután a Red Bull-lal kezdtünk dolgozni. A változás az volt, hogy mikor kezdtük, Franz azt mondta, beszélnem kell az F1-gyel, az FIA-val. Ha folytattuk volna a McLaren-projektet, szerintem akkor sem lettünk volna sikeresek, és ők sem. A fő ok, hogy a forma, amivel kezdtünk, nem volt sikeres. El kellett kezdenünk azt, amit a McLarennél nem tudtunk, de a Red Bull-lal és a Toro Rossóval igen. És ez kulcsfontosságú volt. A nulláról indultunk, de erre volt szükségünk” – emelte ki.

Helmut Marko, Max Verstappen (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak