Musorujsag
Élő Eredmények

Horner szerint hamar elfelejtik a vitatott véghajrát

Horner szerint hamar elfelejtik a vitatott véghajrát

GPFans
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner úgy érzi, gyorsan feledésbe merül a 2021-es szezon vitatott hajrája, az F1-es szakemberek és az F1-ben dolgozók ugyanis általában mindenen hamar túllépnek, és egyébként is „rövid a memóriájuk”.

Végig kiélezett, feszült bajnoki csatát hozott 2021, a csata hevében pedig számos összecsapást láthattunk Max Verstappen és Lewis Hamilton, valamint a két csapat, a Red Bull és a Mercedes között a pályán és azon kívül is. Az év végén aztán a szaúdi és az abu-dzabi viadal több vitatott manővert is hozott: végül a bajnoki címről is egy ilyen döntött.

Többen úgy érzik, ezek beárnyékolják az egyébként izgalmas és látványos 2021-es évet, a Red Bull csapatvezetője azonban úgy érzi, a Forma–1 világa nagyon gyorsan túl fog lépni a vitatott véghajrán, és hamarosan 2022 lesz a fő téma.

„Az embereknek ebben a szakmában nagyon rövid a memóriájuk” – kezdte a csapatvezető. „Már azt is elfelejtettük, mi történt az év elején, annyira hosszú volt ez a szezon. Max abszolút megérdemelten lett világbajnok. Ha a bajnokság egészét nézzük, az Abu-Dzabiban történtek rengeteg megjegyzést váltottak ki, de az ilyesmi megesik ebben a sportágban.”

Max Verstappen (Fotó: FIA)

„Elég sok balszerencsénk volt, a biztonsági autóval viszont a futam végén szerencsénk. Jó volt a taktikánk, jó döntést hoztunk, Max pedig remekül végrehajtotta a feladatot, és így megnyertük a versenyt. Az idő elhalad a történtek felett. Max teljesen megérdemelten lett bajnok, mi pedig hihetetlenül büszkék vagyunk rá. A történelemkönyvekben mindig az lesz, hogy ő a 2021-es év világbajnok” – emelte ki.

A vitákkal kapcsolatban maga Verstappen is kijelentette, nem izgatja magát különösebben, hiszen a sportág történelme során számos hasonlóan feszült, vitatott bajnoki hajrát láthattunk már, idővel pedig ezek mind megszépülnek, csak az „élvezeti értékük” marad.

„Még a harminc évvel ezelőtt megnyert bajnoki címekkel kapcsolatban is voltak viták. Manapság viszont, amikor az emberek visszanézik a felvételeket, élvezik őket. Ez az egész hozzátartozik a sportághoz” – fogalmazott a fiatal holland, aki 2022-ben hosszú idő után első versenyzőként viseli majd autóján a győztesnek járó 1-es rajtszámot.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Christian Horner és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak