Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Räikkönen hiányozni fog

Alonso: Räikkönen hiányozni fog

Beyond the Grid
A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso úgy érzi, a Forma–1 meg fogja érezni a korábbi bajnoki rivális és csapattárs, Kimi Räikkönen hiányát, miután a finnek klasszisa 2021 végén lezárta két évtizedes pályafutását.

A 2000-es évek második felében több emlékezetes küzdelmet is vívtak a bajnoki címért (2005-ben a spanyol, 2007-ben a finn győzedelmeskedett), a 2014-es szezonban pedig csapattársak voltak a Ferrarinál, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen tehát jól ismerik, ismerték egymást, miközben közösen váltak egy generáció kiemelkedő versenyzőivé, személyiségeivé.

Kettejük közül a finn intett hamarabb búcsút a királykategóriának: Räikkönen a tavalyi szezonzárón vezetett utoljára F1-es autót versenykörülmények között. Noha utolsó éveit a középmezőnyben, a mezőny végén töltötte, egyedi személyisége miatt ekkor is hatalmas rajongótáborral bírt.

Ezért is gondolja úgy korábbi riválisa, hogy a Jégember hiánya érezhető lesz a következő időszakban, amikor hosszú idő után nélküle startol egy szezon. „Boldog vagyok, hogy ennyi évet oszthattam meg Kimivel” – nyilatkozta a spanyol a Beyond the Grid podcastben. „Nagyon jó karaktere volt az F1-nek. Idén nagyon hiányozni fog nekünk.”

Kimi Räikkönen és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

„Amikor debütálsz, nincs tiszta elképzelésed arról, mit érhetsz majd el, mit hozhat a jövő. Nyilvánvaló, hogy végül mindketten csodás időszakot éltünk át az F1-ben, mindketten világbajnokok lettünk, ami a 2001-es bemutatkozás pillanatában talán nem volt biztosra vehető” – folytatta.

Ami Räikkönent, a magánembert illeti, Alonso elhintette, a pályán kívül nem felelt meg a Jégember becenévnek, hűvösen ugyanis elsősorban csak a „munkahelyén” viselkedett a sajtó képviselőivel. „Kimi őszinte. Sosem játszmázott. Ő olyan, amilyennek látod. Belül szerintem Kimi egy melegszívű ember. Talán a pályán kívül is látni kell, hogy meglásd a valódi énjét. Néha találkoztunk a reptereken, a paddockon kívül és néha még buliztunk is!” – fogalmazott.

„A futamok után őszintén lehet vele beszélgetni több témáról is, és ő egyenesen, a lényegre tér. Sok elképzelését osztom az F1-ről és a világról. Itt egy buborékban élünk, ez nem a valóvilág. Itt ez a sok létesítmény, itt könnyű az életünk. Jó repülőkön utazunk, ötcsillagos szállodákban vagyunk, mindenki segít nekünk. Vasárnap este viszont normális emberek vagyunk és hajlamosak vagyunk nevetni azon, mennyire hamis ez a világ” – emelte ki.

Kimi Räikkönen és Fernando Alonso (Fotó: XPB)
Borítókép: Kimi Räikkönen és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak