Musorujsag
Élő Eredmények
×

Amikor a Red Bullt elvakította és tévútra vitte Verstappen tehetsége

Amikor a Red Bullt elvakította és tévútra vitte Verstappen tehetsége

Motor Sport
Sokszor megénekelte már a Red Bull, mennyire különleges képességű versenyző Max Verstappen, ám mint mérnökük elárulta, volt, hogy éppen ez vitte félre az autójuk fejlesztését.

Egyértelmű fölénybe került a Mercedes a Red Bull-lal szemben a 2021-es bajnoki hajrában, és az osztrák istálló szerint Max Verstappennek köszönhették, hogy az utolsó pillanatig megtartották bajnoki esélyüket. Helmut Marko a holland sikere után ódákat zengett versenyzőjéről, és többek között az év utolsó időmérőin nyújtott „földönkívüli” teljesítményeit emlegette, míg Christian Horner szerint abból látszott, hogy Verstappen még Lewis Hamiltonnál is jobb, hogy jóval nagyobb különbséggel győzte le a csapattársát.

Tény, a Red Bull második versenyzőjének lenni hálátlan feladat volt az elmúlt három évben, és sem Pierre Gasly, sem Alexander Albon, sem Sergio Pérez nem tudta igazán megközelíteni Verstappen szintjét. Hármójuk szenvedésének azonban technikai háttere is volt: Hornerék tavaly elismerték, mindhárom versenyző ugyanazon sajátosság miatt küszködött az autójukkal: nagyon instabil volt annak hátulja, és ezzel csak a sajátos vezetési stílussal rendelkező Verstappen volt képes jól boldogulni.

A különleges képességek egy csapat számára ugyanakkor néha jelenthetnek átkot is áldás helyett. Hogy mennyire, az most a Red Bull Motor Sport magazinnak nyilatkozó technikai igazgatójának, Pierre Wachénak a történetéből derült ki, aki elárulta, 2020-ban éppen Verstappen sajátos stílusa és tehetsége volt az, ami félrevitte az autójuk fejlesztését.

Max Verstappen a 2020-as Red Bullban (Fotó: XPB)

„Az év elején nem voltunk túl messze a Mercedestől, de aztán nagyon visszaestünk a szezon közepére, és a végén újra felzárkóztunk. Egyértelműen rossz irányt vettünk, és onnan kanyarodtunk vissza. Valami elkerülte a figyelmünket a fejlesztési irány megválasztásakor.”

„Az autó olyan karakterrel rendelkezett, amit Max szeretett, és ami lehetővé tette számára, hogy gyorsabban menjen. Mi továbbmentünk ezen az úton, hogy javuljanak a köridői, de ezzel instabillá tettük az autót a kanyarok bejáratánál, és eljutottunk egy pontig, amikor ez már korlátozó tényezőt jelentett, így nem lehettünk gyorsabbak. És emiatt a másik versenyző számára  nagyon nehezen vezethetővé vált az autó”

– mesélte Wache.

A Motor Sport szakírója, Mark Hughes azt is feltárta, mi jelentette a konkrét tévutat. Rámutatott, a 2020-as Red Bull RB16-os volt a csapat első olyan modellje, ami keskenyebb orrkúppal rendelkezett, mint az elődei. Az első szárnyát pedig úgy tervezték meg, hogy az az első kerekek bizonyos mértékű elfordulásakor extra leszorítóerőt biztosított a légáramlatok átrendeződése miatt. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy stabilabb volt az autó orra a lassú kanyarokban, előre tolódott az aerodinamikai egyensúlya, és ezzel könnyebb volt korán elfordítani, ahogyan azt Verstappen szereti.

E jellemvonás velejárója, hogy a hátsó rész instabillá válik az elforduláskor. Míg ez Albonnak komoly gondot okozott, és elbizonytalanította őt, Verstappen jól kezelte. Azt követően azonban, hogy a Red Bull messzebbre merészkedett, ez a sajátosság problémává változott, mivel a hátsó instabilitás rontott a hátsó gumik teljesítményén, így már hiába volt ott a Verstappen-hatás, az RB16-os valójában nem gyorsult.

„Beazonosítottuk ezt a problémát, és behatároltuk, hogy a versenyző valójában milyen teljesítményt tud kihasználni. Olyan tulajdonsága volt az autónknak, ami nagyon nehézzé tette az elméletben benne lévő potenciál kiaknázását. A szezon közepén vettük észre, hogy ez az autónk fő gyenge pontja, változtattunk rajta, és az év vége megerősítette az igazunkat, ami remek alapokat teremtett 2021-hez” – magyarázta a szakember, minek köszönhető, hogy a 2021-es RB16B-vel olyan nagyot tudtak előrelépni.

Max Verstappen a 2020-as Red Bullban (Fotó: XPB)

Talpra állásukat egyébként Verstappen 2020-as Abu-dzabi Nagydíjon aratott győzelme is megerősítette, amiről aztán a következő idény elején derült ki, hogy valóban a fejlődésük előjele volt.

Az új, 2021-es autójuk elejét a tanulságok miatt kicsit tudatosan visszafogták, hogy újra egyensúlyba kerüljön. Ennek köszönhetően vált az év első felében könnyebben beállítható, jobban vezethető autóvá az RB16B. A szezon második felében ugyanakkor többször is problémát jelentett számukra az első tengely korlátozottsága, amit nem ritkán az ideálisnál kisebb leszorítóerőt biztosító hátsó szárnnyal próbáltak ellensúlyozni, mivel egy ponton túl már nem tudták tovább növelni az első leszorítóerőt. Magyarországon és Törökországban ezt az egyensúlyt ugyanakkor meg sem tudták találni, ezért teljesítettek a vártnál gyengébben ezeken a pályákon.

Wache rámutatott, lényegében Verstappen különlegessége vakította el őket 2020-ban.

„Ironikus, hogy Max tehetsége hozzájárult a probléma okához. Képes kezelni az efféle instabilitást, amivel más versenyzők nem tudnak mit kezdeni.”

„Tudjuk, hogy néha gyorsabb autót kapunk, ha ilyen módon feszegetjük vele a határokat. De van, hogy észre sem veszed, hogy a rossz irányba indultál el, mivel ő még mindig jobb köridőt képes kihozni az autóból. Ezt eleinte nem látod, mert annyira tehetséges. Szóval tartod ezt az irányt, de túl messzire mész vele, és eltelhet pár hónap, mire visszatérsz ebből, és rájössz, hogy rossz irányt követtél.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Wache története egyúttal arról is árulkodik, a Red Bull már mennyire Max Verstappen csapata, és mennyire hozzá igazítják a fejlesztési irányt. 2018-ban alighanem Daniel Ricciardo is érzékelte ezt, amikor a csapatváltás mellett döntött, és Sergio Pérez számára is nehezítő körülmény lehet mindez.

A Red Bull számára a tanulság hosszú távú: amíg Verstappen náluk van, erre a szempontra is oda kell figyelniük, hogy ne járjanak pórul többé. „A rendszer olyan összetett, hogy az aerodinamikai elemek újragondolásához és újragyártásához hosszú időre és fájdalmas folyamatra van szükség. Nagy előny, hogy Max képes többet kihozni egy instabil hátsó résszel rendelkező autóból, de ha olyan autót adunk neki, ami nem elég stabil, akkor azzal talán az autóban rejlő potenciált korlátozzuk, csak mert egy kicsit elvakít minket a tehetsége, és nem látjuk, mi történik valójában” – vonta le a következtetést a Red Bull szakembere.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak