Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ecclestone szerint Vettelnek vissza kéne térnie a Red Bullhoz

Ecclestone szerint Vettelnek vissza kéne térnie a Red Bullhoz

Sport1
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone úgy érzi, Sebastian Vettelnek vissza kellene térnie korábbi sikerei helyszínére, vagyis a Red Bullhoz, hogy kiderüljön, továbbra is a gyors versenyzők közé tartozik-e.

A korábbi négyszeres világbajnoknak – aki 2010 és 2013 között volt megállíthatatlan a Red Bull versenyzőjeként – pályafutása leggyengébb szezonját követően kellett búcsút intenie a Ferrarinak. Karrierje következő állomása az Aston Martin lett, ahová komoly reményekkel érkezett, első közös szezonjuk viszont felejthetőre sikerült.

A zöldek általában csak a gyengébb pontszerző pozíciókért küzdhettek, Vettelnek azonban így is volt néhány kiugró eredménye (Bakuban dobogóra állhatott, Monacóban és Belgiumban a legjobb 5 között végzett), melyek kapcsán többen megjegyezték, a német visszanyert valamit régi formájából.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Ahhoz, hogy kiderüljön, milyen formában van most Vettel, a Forma–1 korábbi ügyvezetője szerint vissza kellene térnie a Red Bullhoz, ahol legkomolyabb sikereit ünnepelhette. „Sebastian akkor hagyja abba, amikor akarja. Nem kellene azt mondani neki, hogy vissza kéne vonulnia. Nem tudjuk, mennyire gyors most, mert nem versenyképes az autó, amiben ül” – nyilatkozta a német Sport1-nek.

„Szóval nem könnyű kijelenteni azt, hogy már nem olyan gyors, mint régen. Igazából vissza kellene térnie a Red Bullhoz” – folytatta a brit üzletember, aki jó kapcsolatot ápolt a négyszeres bajnokkal, míg ő intézte a királykategória napi ügyeit.

Mielőtt az Aston Martin bejelentette, hogy Vettel a versenyzőjük lesz, a német sajtóhírek szerint korábbi csapatával is tárgyalt, végül azonban nem jutottak egyezségre a visszatéréssel kapcsolatban. Ennek ellenére továbbra is jó a kapcsolat a Red Bull és Vettel között, aki tavaly újabb egy évre elkötelezte magát jelenlegi csapata mellett.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak