Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton hallgatása a fegyver, a Mercedes fejek hullását akarja?

Hamilton hallgatása a fegyver, a Mercedes fejek hullását akarja?

BBC, The Race
A Mercedes a pletykák szerint fejek hullását akarja látni az FIA-nál, és könnyen lehet, hogy a sértődöttnek mutatkozó Lewis Hamilton hallgatása is csak része a nyomásgyakorló stratégiának.

Kerek egy hónap telt el a Forma–1 2021-es abu-dzabi szezonzárója és annak nagy port kavart végjátéka óta. Lewis Hamilton egy hónappal ezelőtt kiszállt a Mercedeséből, mondott pár visszafogott mondatot Jenson Buttonnek a leintést követő kötelező interjúja során, majd eltűnt a nyilvánosság elől. Hogy vissza fog-e ülni a Mercedesébe, arról azóta is csak találgatnak, Hamilton pedig azóta sem szólt egyetlen szót sem a nyilvánosság előtt.

Beszélnek helyette mások.

Elsőként főnöke, Toto Wolff beszélt, az FIA év végi díjátadó gáláját megelőzően, amit közösen bojkottáltak. Az osztrák volt az, aki gyászruhába öltözött, és komor arccal állt az újságírók elé online sajtótájékoztatóján, hosszan kifejtve, mekkorát csalódott az F1-ben és az FIA-ban, és belebegtetve annak lehetőségét, hogy a hallgató és szintén csalódott Hamilton talán vissza sem tér már az F1-be a történtek után.

Fotó: Formel1.de/Youtube

Hamilton hallgatását kezdetben lehetett egyszerű sértődöttségként, tüntetésként értelmezni, ám minél hosszabbra nyúlik, annál egyértelműbb, hogy stratégiáról van szó. Sokszor a csend is sokat mond, és egy remek eszköz a megszólaláshoz. Nyomatékosít. És felkelti a figyelmet is, mint amikor egy osztály ordítozó diákjai egyszer csak elhallgatnak, látva, hogy tanárjuk furcsa módon szoborként, faarccal,  némán tűri a rendetlenkedésüket.

Hamilton gyakran emelgeti az édesapjától gyerekkorában kapott leckéket arról, hogy neki nem szavakkal, hanem a pályán, tettekkel kell megnyilvánulnia. Ettől függetlenül jól tudjuk, mekkora játékos, ha üzenetközvetítésről, pszichológiai hadviselésről van szó. Tudja azt is, hogy a hallgatás egy igen erőteljes fegyver lehet, főleg olyasvalakitől, akire éppen ráirányul a reflektorfény.

A hétszeres bajnok most is hagyja, hogy a tettei, azaz a hallgatása beszéljen helyette. Na meg mások. Például a sajtó. Akár arról, milyen világraszóló botrány történt Abu-Dzabiban, akár arról, hogy vissza is vonulhat emiatt.

Lewis Hamilton a biztonsági autó mögött (Fotó: XPB)

Michael Masi versenyigazgató vitatható döntései óta kerek egy hónap telt el, és bár Hamilton továbbra sem szólalt meg, furcsamód, újra az F1-es hírek főszereplőjévé vált, mégpedig a sajtónak köszönhetően. A kezdő lökést a brit Sky Sports televízó riportere adta meg azzal, hogy kedden a csatorna műsorában kijelentette, „magas rangú” mercedeses forrásaitól úgy tudja, Lewis Hamilton még mindig nem döntötte el, folytatja-e a pályafutását, vagy hátat fordít az őt felültető F1-nek. Azt is mondták a források, hogy bár ők a folytatásra voksolnának, biztosat senki sem tud a csapatuknál.

Azóta más brit lapok is hasonlóan számoltak be a helyzetről, mind megerősítve a Sky riporterének azon megállapítását is, miszerint Hamilton döntését leginkább az befolyásolja majd, hogy az FIA mikor és hogyan folytatja le a múlt év végén ígért vizsgálatát az abu-dzabi eset ügyében, és milyen lépésekkel áll elő ezek után.

Miközben az értesülések ezek alapján hitelesnek tűnnek, nehéz nem gondolni arra a lehetőségre, hogy a különböző lapokat és újságírókat információkkal ellátó „magas rangú” források tudatosan csöpögtetik éppen ezeket az információkat Hamiltonról, ráadásul pont egy hónappal a szezonzáró után.

Azt írtuk, a hallgatás különösen akkor erőteljes fegyver, ha a hallgatóra ráirányul a reflektorfény. És e figyelemnek néha nem árt egy ostorcsapás, amikor már lankadni kezd…

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A BBC munkatársa, Andrew Benson, de a The Race szakírója, Mark Hughes is arról számolt be, hogy a pletykák szerint a Mercedesnek követelései vannak az FIA felé: Michael Masi versenyigazgató, sőt, Nikolasz Tombazisz technikai igazgató távozását követelhetik a szövetségtől.

Tavaly év végén az abu-dzabi események kapcsán az utolsó pillanatban lemondtak ugyan a fellebbezési jogukról, ám ezt minden bizonnyal nem ingyen tették. A hivatalos verzió az, hogy megelégedtek az FIA Motorsport Világtanácsának ülésén tett ígérettel, és azzal, hogy az FIA alaposan kivizsgálja a történteket, felülvizsgálja a saját szabályait és eljárásrendjét, és megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a jövőben ne történhessenek hasonló visszásságok. Mindez azonban vélhetően egy háttéralku eredménye volt: az FIA és a Mercedes kompromisszumot próbált kötni, melyben mindkét fél enged egy kicsit, és mindkét fél ad valamit a másiknak.

Hamilton mostani hallgatása szempontjából talán nem jelentéktelen érdekesség, hogy a fellebbezéstől való elállást megelőzően maga a Mercedes is teljes némaságba burkolózott, mindaddig, míg az FIA Világtanácsa össze nem ült, és meg nem tette az első lépést azzal, hogy bejelentette a tervezett vizsgálatot. A Mercedes hirtelen életjelet adott magáról, újra posztolt, sajtótájékoztatót tartott, véleményt formált. Talán a hallgató Hamiltonnal is hasonló a taktika.

Tekintve, hogy időközben eltelt egy teljes hónap, és az FIA vizsgálatáról semmi hír nincs (legalábbis nyilvánosan tudható), aligha véletlen, hogy most újra Hamilton esetleges visszavonulása lett a téma, és éppen abban az időszakban, amikor a nemzetközi sajtó már elkezdte nem túl reális opcióként emlegetni ezt.

A hallgatás felkelti a figyelmet, ha a reflektorfényben álló hallgat, a csend pedig nyomatékosít, de bizonytalanná is tesz. Hamiltonék a jelek szerint ezt használják ki a nyomásgyakorlásra.

Lewis Hamilton(Fotó: MTI/EPA)

Bizonyára nyugtalaníthatja őket az FIA látszólagos tétlensége, és szeretnék megakadályozni, hogy a szövetség egyszerűen hagyja lecsengeni és elfelejtődni az ügyüket. Toto Wolff azon a múlt év végi sajtótájékoztatóján egyértelművé tette, mik az elvárásaik.

„Azt várjuk, hogy a bizottság (ti. az abu-dzabi eset kivizsgálására felállított testület, a szerk.) ne csak szavakkal álljon elő, hanem konkrét lépéseket tegyen. És felelősségre fogjuk vonni őket a tetteikért, mert az nem mehet tovább, hogy amit sportnak tartunk, ott a sport csak a szórakoztatás után következzen a sorban, és nem fordítva”

– jelentette ki, hozzátéve, a 2022-es szezon kezdetére mindennek világosnak kell lennie a szabályokban.

Az FIA a vizsgálat bejelentésekor maga is azt ígérte, hogy a szezonrajtig mindent elintéz, ám mivel egyelőre nemigen történt semmi, a Mercedes most szükségét érezheti a nyomásgyakorlásnak, amire a legerősebb fegyverét, a népszerűsége, az amerikai ismertsége, a hozott figyelem miatt a Forma–1 számára is fontos Hamiltont is beveti, mintegy fenyegetve a sportágat annak lehetőségével, hogy elveszítheti a legismertebb sztárját a hibás működése és rendszere miatt. Ha így történne, az nyilván komoly foltot jelentene az F1 és az FIA imázsán.

A Mercedes tagjai hagyják el az abu-dzabi tárgyalás helyszínét (Fotó: XPB)

A BBC szerint a Mercedes tagadja, hogy az FIA-val kötött megállapodásban kitétel volt Masi és Tombazisz eltávolítása, a szóbeszédnek ugyanakkor alighanem lehet alapja.

Hogy Masit miért állítanák fel a versenyigazgatói székből, az egyértelmű. Ő hozta meg azt a szokatlan döntést, hogy az abu-dzabi utolsó kör előtt csak a két bajnokesélyes közé szorult lekörözöttek vehették vissza a körüket, miközben a hátrébb állók a mezőnyben szorultak.

Tombazisznak ezzel szemben nem sok köze volt a bajnoki finálén történt eseményekhez, ám az ő leváltását vélhetően nem is emiatt követelhetik, hanem a 2021-es aerodinamikai szabályváltozások kapcsán. A Mercedesnél továbbra is úgy vélik, hogy a tavaly bevezetett padlólemezszabály ellenük irányult, az ő autókoncepciójukra volt a legkártékonyabb hatással, és a célja a 2020-as dominanciájuk megtörése volt.

A vádjuk tehát itt is hasonló: úgy érzik, az FIA a jobb show-ért sportszerűtlen volt velük. Hogy az abu-dzabi kapcsán kialakult balhét mennyire jogos felhasználni egy teljesen más üggyel kapcsolatos érdekérvényesítésre, az már más kérdés.

Persze egyelőre azt sem tudhatjuk, valóban léteznek-e ezek a követelések. Mint ahogy Hamilton és a Mercedes nagy hallgatása miatt semmi mást sem tudhatunk biztosan, nem ismerhetjük a pontos álláspontjukat, céljaikat, elvárásaikat.

Arról viszont ne legyen kétségünk, hogy a háttérben helyezkedés és taktikázás zajlik, melyben Hamilton is tevékenyen részt vehet. Éppen a hallgatásával, mely bizonytalanná tesz, és figyelmet generál.  A jelek szerint az FIA-n múlik, meddig marad így. Ahogyan a fellebbezés visszavonása előtt, úgy vélhetően most is nekik kell majd megtenniük az első lépést, hogy előcsalják a sötétből a sértett bajnokot.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak