Musorujsag
Élő Eredmények

Horner: A bizalom köztünk és Verstappen között erősebb, mint egy szerződés

Horner: A bizalom köztünk és Verstappen között erősebb, mint egy szerződés

Speedcafe
A csapatvezető, Christian Horner úgy véli, az elmúlt évek során az istálló és a címvédő világbajnok között kialakult kapcsolat erősebben összeköti Max Verstappent és a Red Bullt, mint bármilyen szerződés.

A holland eddigi Forma–1-es pályafutása egészét a bikások kötelékében töltötte, és a bemutatkozás lehetőségét is az osztrák istállónak köszönheti (már F3-as szezonja során támogatni kezdték, és szinte azonnal fel is vitték az F1-be, amint lehetőségük adódott erre). Az évek során a csapattal együtt fejlődött, és vált egyértelmű vezérpilótává, majd a bajnoki címet is megszerezte a Red Bullnak.

A drámai finálé során megszerzett bajnoki győzelem után Verstappen már a csapatrádión jelezte, még hosszú évekig csapatával akar maradni, hogy újabb közös sikereket érjenek el. Hogy ez a célja azt később, higgadtabb állapotban sem cáfolta, sőt!

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Megjegyzései természetesen imponáltak főnökének, Christian Hornernek, aki bármikor kész aláírni egy új szerződést versenyzőjével, igaz, nemrég kijelentette, az évek során ez csupán formalitássá vált, hiszen az írásosnál sokkal erősebb kötelék alakult ki a felek között. „A kapcsolatok szerintem nem a szerződésekről szólnak, hanem pont magukról a kapcsolatokról” – nyilatkozta a Speedcafenak.

„Max szinte kisfiúként került a csapathoz, és itt vált fiatalemberré is. Együtt fejlődött, együtt nőtt a csapattal. Szerintem a kapcsolatunk, a bizalom, amit egymás iránt érzünk, többet ér minden papírnál” – emelte ki a rutinos szakember.

 „Várom, hogy még évekig Verstappennel versenyezzünk. Szerintem a legjobb éveink még előttünk állnak” – folytatta Horner, kinek csapata legutóbb a 2023-as szezon végéig írt alá szerződést Verstappennel. A hírek szerint ezt bármikor meghosszabbíthatják, főleg azt követően, hogy 2021-ben megromlott a viszony Verstappen menedzsmentje és a Mercedes között (eddig a csillagosokkal kapcsolatban merült fel több alkalommal is, hogy érdeklődnek a holland iránt).

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Christian Horner és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak