Musorujsag
Élő Eredmények

Egy „teszt” és egy „Teszt”: hivatalos az F1 előszezoni programja

Egy „teszt” és egy „Teszt”: hivatalos az F1 előszezoni programja

F1
A Forma–1 végre hivatalosan ismertette az idei előszezon programját. Teszt kettő is lesz, de hivatalos előszezoni tesztként csak egyet ismernek el. Elmagyarázzuk.

Már jó ideje kész tényként tartotta számon a Forma–1-es szaksajtó, hogy a csapatok két kollektív teszten vesznek részt a 2022-es bajnokság felvezetéseként, ám az F1 hivatalos bejelentést erről csak most tett. Megerősítették, amit már eddig is tudni lehetett:

az új gépek együtt először a február 23-a és 25-e közötti háromnapos barcelonai teszten futnak pályára, aztán bő egy héttel az idénynyitó Bahreini Nagydíj előtt, március 10-e és 12-e között újabb három napon át gyakorolhatnak, már Bahreinben.

Az F1 bejelentésében ugyanakkor van egy kis csavar. Hivatalos előszezoni tesztként csak a bahreinit emlegetik, miközben a barcelonai három napról csak amolyan autóbejáratásként írnak. „Hivatalossá váltak a 2022-es előszezoni tesztidőpontok. Három napon át köröznek Spanyolországban, mielőtt a teljesen új autók márciusban Bahreinbe mennek a Hivatalos Előszezoni Tesztre” – írták közleményükben.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A nagybetűs megkülönböztetésnek két oka van. Az F1 megerősítette, hogy bár a teljesen új koncepcióra épülő idei autókat Barcelonában láthatjuk először, annak az eseménynek nem szánnak kiemelt figyelmet, sem az előfizethető F1 TV, sem a Sky televízió nem közvetít róla élőben, nem lesz élőidős adatszolgáltatás sem, csak a nap végi eredményeket fogják közzétenni.

A bahreini „Hivatalos Előszezoni Teszt” ezzel szemben nagydíjértékkel fog bírni. Lesz róla élő közvetítés (az F1 TV-n, valamint a Sky csatorna brit és német csatornáján is), rendelkezésre fog állni az élőidős szolgáltatás, és kiemelt figyelmet kap majd az egész esemény.

Az első valódi teszt leminősítése és a megnevezések furcsasága hátterében kereskedelmi okok állnak. Bahrein a hírek szerint komoly összeget kínált az F1-nek, hogy náluk debütáljanak az új korszak autói. Tesztjükre viszont túl későn kerül sor ahhoz, hogy a csapatok csak ott kezdjék az ismerkedést a teljesen új technikával, nekik szükségük volt egy jóval korábbi gyakorlásra is. Barcelona ezzel ellophatta volna a show-t Bahreintől, hiszen ott lesznek először együtt láthatóak az új autók. Ezt próbálják ellensúlyozni a két teszt éles elkülönítésével. Bahreinnek nem állna érdekében külön fizetni valamiért, ami csak a megismétlése egy két héttel korábbi eseménynek.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Nemrég híre ment, hogy az F1 javaslatot tett arra is, hogy a csapatok Barcelonában még ne a végleges festésüket használják, megtartva a nagyobb hírverést Bahrein számára. A Ferrari állítólag ezt az utat fogja járni, és a második teszthétre jelentősen változtatni fog az autója kinézetén: először a tavalyihoz hasonló festéssel mutatja meg a gépét, aztán egy sötétebb vörös árnyalatra vált a bajnokságra.

Az előszezon programjában a két teszt dátuma mellett egyelőre négy autóbemutató időpontja szerepel.

Az F1 téli menetrendje:

február 10. – az Aston Martin bemutatója (Gaydon)

február 11. – a McLaren bemutatója (Woking)

február 17. – a Ferrari bemutatója

február 18. – a Mercedes bemutatója és bejáratása (Silverstone)

február 23-25. – 1. előszezoni teszt, Barcelona

március 10-12. – 2. előszezoni teszt, Bahrein

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak