Musorujsag
Élő Eredmények
×

Giovinazzi szerint Räikkönen utolsó éveiben a legjobbak közé tartozott

Giovinazzi szerint Räikkönen utolsó éveiben a legjobbak közé tartozott

Motorsport
A tavalyi év végén visszavonult Kimi Räikkönen utolsó Forma–1-es csapattársa, Antonio Giovinazzi kijelentette, a finn utolsó szezonjaiban is a legjobbak közé tartott, ha a futamokon való szereplésről és a versenyek menedzseléséről volt szó.

Az olasz versenyző három évig volt Räikkönen csapattársa az Alfa Romeónál, és bár fokozatosan fejlődött, összességében mindig a korábbi világbajnok volt ütőképesebb. Giovinazzi úgy érzi, a Jégembertől nem volt szégyen kikapni, hiszen még utolsó szezonjaiban is a legjobbak közé tartozott, kevesen tudták ugyanis nála jobban olvasni a versenyeket.

A volt csapattárs kapcsán kiemelte, továbbra is hálás neki, amiért figyelhette őt és tanulhatott tőle, hiszen Räikkönennek is köszönhette, hogy az évek során fokozatosan fejlődhetett, egyre jobb versenyzővé válhatott.

„Szerintem Kimi az utolsó évében is megerősítette, hogy a versenymenedzsment tekintetében az egyik legjobb volt” – nyilatkozta Giovinazzi a Motorsportnak. „Szóval ő volt az egyik legjobb, ha a gumik, vagy az erőforrás kezeléséről volt szó, de az előzések tekintetében is. Ha lehet így fogalmazni, ő volt a teljes csomag” – tette hozzá.

Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)

„Kimi nagyon fontos személy volt számomra az F1-ben töltött időszak alatt. Nagyszerű versenyző, világbajnok, de eközben fantasztikus ember is, aki mindig támogatott engem. Rengeteget fejlődtem neki köszönhetően, sokat tanultam tőle, és sosem volt közöttünk vita. Nagyszerű három év volt, és boldoggá tesz, amikor olyan interjúkat olvasok tőle, melyekben azt mondja, a csapattársai közül az egyik olyan, akivel a legjobban kijött” – folytatta büszkén.

Saját teljesítményével kapcsolatban elmondta, úgy érzi, több pontot is gyűjthetett volna az F1-es időszakban (2021 végén az Alfa Romeo búcsút vett tőle, jelenleg a Ferrari tartalékosanként maradt a királykategória közelében), de sokszor nagyon peches volt.

„Egy futam kimenetelét rengeteg tényező befolyásolja. Volt néhány peches versenyem, mint például az imolai, ahol egy letépett sisakrostély került a fékcsatornámba, és emiatt veszítettünk pontokat. Más versenyeken a kiállásoknál voltak problémák, és néhányszor én sem hoztam ki a legtöbbet egy-egy előzési lehetőségből. Az időmérőn mindent egy kör alatt kell összehozni, de a versenyen sokkal több változó van, ami befolyásolhatja az eredményt” – fogalmazott.

Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)
Borítókép: Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)

További tartalmak