Musorujsag
Élő Eredmények
×

Amiért kemény dió lehet Leclerc a Hamiltontól mást kapó Verstappennek

Amiért kemény dió lehet Leclerc a Hamiltontól mást kapó Verstappennek

The Race, F1
Charles Leclerc megüzente Max Verstappennek! Az idénynyitón okosan taktikázva verte vissza az agresszív címvédő támadásait, majd jelezte, ellenfele emberére akadt!

A tavalyitól eltérő helyzetbe csöppent Max Verstappen a 2022-es idénynyitón. Ellenfele ezúttal nem Lewis Hamilton és a Mercedes, hanem Charles Leclerc és a Ferrari volt, és az első összecsapásuk máris másképp alakult, mint amihez 2021-ben a hétszeres bajnok ellen szokott. Míg Hamilton ellen mindig ő volt a kezdeményező, agresszív fél, aki képes ráerőltetni az akaratát az ellenfelére, a Bahreini Nagydíjon megvívott csatájuk során a rámenősség kevés volt Leclerc ellen.

A két versenyző a 17., a 18. és a 19. körben háromszor egymás után küzdött meg az első pozícióért egy izgalmas DRS-csatában. Verstappen mindháromszor bebújt a szándékosan korán fékező Leclerc mellé, és mivel a monacói szinte tessékelte maga elé, hogy a második DRS-zónában ő nyithassa a hátsó szárnyát, a Red Bull-os kiszolgáltatott helyzetbe került, és nem tudta lezárni a csatájukat.

A harmadik nekifutásnál aztán mégis ő zárta le: egy blokkolással, amivel vesztett akkora lendületet, hogy kicsússzon a DRS-távolságból, és ne próbálkozhasson negyedszer.

Max Verstappen blokkolása a 19. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

Leclerc rafinált és okos volt, de mellette agresszív is. Versenyzése felért egy hadüzenettel, amit a futam után szavakkal is megerősített. Jelezte Verstappennek, hogy vele az emberére akadt. „Ez kemény versenyzés volt, ahogyan Maxnál a múltban mindig láthattuk. De én is agresszív versenyző vagyok, ha másokkal kell csatáznom” – jelentette ki az immáron háromszoros futamgyőztes.

Merőben másfajta üzenet ez, mint Hamiltoné, aki tavaly az összecsapásaik után rendre a tapasztalatát és a bölcsesség fontosságát emlegette Verstappen agresszivitásával szemben.

Habár a mostani első összecsapásukból még elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni, Leclerc tettei és szavai is fenyegetőek lehetnek Verstappen szempontjából. Ismerve a kettejük múltját (már gokartosként voltak parázs csatáik), a felállás izgalmasnak ígérkezik.

Ne feledjük, eddig Leclerc volt az egyetlen a mai mezőnyben, aki képes volt már igazán zavarba hozni és elbizonytalanítani a mindig agresszív és mérhetetlen önbizalommal rendelkező Verstappent, például az emlékezetes 2019-es silverstone-i csatájuk során.

A ritka fordított felállás: Charles Leclerc 2019-ben Silverstone-ban rákényszerítette az akaratát Max Verstappenre (Fotó: XPB)

Az akkori verseny azon kevés eddigi alkalmak egyike volt, amikor egy ellenfél agresszívebb tudott lenni még Verstappennél is, és alkalmazkodásra tudta kényszeríteni az általában „először ütő” hollandot.

A felállás most kicsit még hasonlított is az akkorira. Silverstone-ban Leclerc-nek nem volt vesztenivalója, csak a korábbi ausztriai vereségért akart revansot venni, míg Verstappen a futam után (kicsit hamiltonosan) azt mondta, egy ponton túl  értelmetlen a kockázatvállalás, mert a versenyét és a pontjait tenné kockára. Habár a mostani nem volt ennyire kőkemény ütközet, Verstappen alapállása mégis hasonlított: címvédő bajnokként versenyzett, aki utólag elmondta, már a rajtnál is kimért volt a kockázatvállalással, és a futam alakulását látva a 2. helyért járó 18 ponttal is beérte volna, mert hosszú még az év.

 

Amiben Leclerc más, mint Hamilton

A mostani taktikájából kiderül, Leclerc másképp kezeli Verstappent, mint Hamilton. Jól ismeri a hollandot, és miközben ugyanúgy tudja, hogy mire számíthat tőle (agresszivitásra), mint Hamilton, a jelek szerint azt is tudja, hogyan fordíthatja ellene e kiszámíthatóságát.

„Az első három előzésénél tudtam, hogy próbálkozni fog, szóval nem lepődtem meg. Valójában számítottam rá, sőt, akartam is, hogy ezt tegye, mert tudtam, hogy ha ott nem előz meg, akkor megelőz a négyes kanyar felé a DRS-sel.”

„Szóval tudatosan nagyon korán fékeztem az első kanyarnál, hogy mögötte legyek a DRS érzékelési pontján, és a négyes felé visszatámadhassak. És végig működött. Egy előzésénél lepett csak meg, amikor blokkolta a kerekét. Az egy kicsit késői manőver volt” – mondta a csatájukról Leclerc.

Ez a meglepetés viszont nem a kellemetlen kategóriába tartozott. A késői manőver már inkább Verstappen elbizonytalanodását sugallta. Mintha harmadszorra a holland is rájött volna, hogy nem az első kanyarban kéne előznie, mégis továbbvitte őt a támadó ösztöne.

Charles Leclerc és Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Mindenesetre ez nem volt probléma számomra” – folytatta Leclerc.

„Egyszerűen ez az a fajta versenyzés, amit szeretek. Kemény versenyzés, amit a múltban Maxtól láttunk. De én is kemény vagyok, ha csatázni kell másokkal. Élvezem a kemény, de sportszerű versenyzést, és nem hinném, hogy bármi rossz volt ezekben az előzésekben”

– összegzett.

És ezzel talán a fő különbségre mutatott rá Hamiltonnal szemben: míg a brit a múltjukból adódóan (kezdetben bajnokesélyes csatázott a bajnoki címre esélytelennel) rendszerit fenyegetésként és veszélyként értelmezte Verstappen agresszivitását, ami elől ki kell térni a túlélésért, Leclerc felkészül a torpedó fogadására, és szinte szembefut vele.

 

Nem féli, szomjazza ezt a csatát

A verseny során volt még egy pillanat, amikor kiderült, Leclerc milyen jól ismeri Verstappent és a gyenge pontjait. „Ami az újraindítást illeti, a tavalyi versenyeket megnézve feltűnt valami, amit Max elég gyakran csinál: a lehető legközelebb akar kerülni, sokszor az elsőként induló versenyző mellé” – utalt arra, hogy a biztonsági autós fázis végén a Red Bull-os mellé húzódott, ahogyan tette azt például tavaly Abu-Dzabiban Hamilton ellen is a mindent eldöntő támadás előtt.

Verstappen kiszámíthatósága itt is visszafelé sült el: Leclerc annyira a belső ívre terelte őt, hogy onnan rosszul sikerült a kigyorsítása, és ahelyett hogy támadást indíthatott volna a monacói ellen, védekeznie kellett Carlos Sainzcal szemben.

Charles Leclerc és Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Próbáltam a lehető legjobban elindulni, és tudtam, hogy abban a helyzetben, amiben volt akkor, az az ideális pillanat számomra az elinduláshoz. És bevált. Elégedett vagyok, mert nagyon meghatározó pillanata volt ez a versenynek”

– mondta Leclerc.

A vezető pozícióját e két szakaszban veszélyeztette igazán Verstappen, és Leclerc mindkét esetben előre gondolkodva járt túl ellenfele eszén. Lehet, hogy ő ismeri a titkot, amit Hamilton nem, és képes igazán a holland fejébe férkőzni? Talán a sok probléma mellett ezért is volt a megszokottnál ingerültebb Verstappen az egész verseny alatt?

Ez a párharc még csak most kezd kibontakozni, és nem tudhatjuk, mit tartogat a folytatás. Leclerc hadüzenete mindenesetre egyértelmű volt: őt megérkezett, készen áll, és nem féli, hanem szomjazza a kemény csatát!

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak