Musorujsag
Élő Eredmények
×

Bottast a bahreini eredmény is motiválja

Bottast a bahreini eredmény is motiválja

Alfa Romeo
A szezont remek eredménnyel kezdő Valtteri Bottas kijelentette, csapatának eltökélt szándéka, hogy a jelenlegi lendületet meglovagolva az előttünk álló versenyhétvégén Szaúd-Arábiában is fontos pontokat szerezzen.

A rutinos finn, és újonc csapattársa, Csou Kuan-jü is pontot szerzett a Bahreini Nagydíjon, kijelenthető tehát, hogy az előző két idényben szenvedő istálló remekül kezdte a 2022-es évet. Bottas hatodik pozíciójának és a kínai márkatárs tizedik helyének köszönhetően az alakulat most a negyedik helyen áll a bajnoki tabellán.

Pontjaik számát a hétvégén azonnal növelhetik, a világbajnokság ugyanis szünet nélkül folytatódik Szaúd-Arábiában. Bottas a folytatás kapcsán kijelentette, az Alfa Romeo a múlt héten szerzett jó eredményre akar építeni.

Valtteri Bottas (Fotó: Valtteri Bottas/Twitter)

„Jó érzés lesz egy jó eredmény után azonnal autóba ülni” – fogalmazott Bottas. „Ez most lehetőséget teremt arra, hogy a múlt hétvégén mutatott erős teljesítményünkre építsünk, és gyorsan javítsuk azokat a dolgokat is, amelyeken javítani lehet. Még a szezon elején tartunk, és arra számítunk, hogy az erőviszonyok váltakozni fognak, ahogyan a csapatok hozzák a fejlesztéseket.”

„Persze mi sem fogunk egy helyben állni, és eltökélt szándékunk, hogy a csúcson maradjunk. Látom, hogy a csapatban most mindenki nagyon motivált, és nagyon jó érzés volt látni az örömöt minden dolgozónk arcán” – magyarázta.

„Jó irányba haladunk, és a szaúdi ismét egy olyan futam lehet, ahol jó eredményekért küzdhetünk. Ami a pályát illeti, átesett néhány módosításon, hogy még gyorsabb legyen, mint tavaly volt. Már alig várom, hogy vezethessek az új vonalvezetésen. Majd meglátjuk, hogy ez a vonalvezetés illik-e az autónkhoz” – zárta gondolatát.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak