Musorujsag
Élő Eredmények

Schumacher: Jó, hogy csalódott voltam a legjobb eredményem után

Schumacher: Jó, hogy csalódott voltam a legjobb eredményem után

Autosport
A Haas fiatal versenyzője, Mick Schumacher úgy érzi, annak is megvan a haszna, hogy csalódottan távozott a múlt heti Bahreini Nagydíjról, ahol pályafutása eddigi legjobb F1-es eredményét érte el, mégis lemaradt a pontszerzésről.

Miközben a csapattárs, Kevin Magnussen a szezonnyitó egyik, ha nem a legpozitívabb meglepetését szállította (az időmérőn és a versenyen is remekül teljesített, noha egyéves kihagyás után tért vissza a mezőnybe), Mick Schumacher nehéz hétvégét teljesített Bahreinben. A fiatal német az időmérőn „csak” a Q2-ig jutott, a futamon pedig tizenegyedikként zárt.

A futamot követően érthető módon csalódottan nyilatkozott, annak ellenére is, hogy Forma–1-es pályafutása addigi legjobb eredményét érte el (a tavalyi szezonban egy tizenkettedik pozíció volt a szezon csúcsa Schumacher számára).

Persze ez akkor nem vigasztalta, hiszen meg akarta szerezni pályafutása első F1-es pontjait. Miután elemezte a történteket, és higgadtabban gondol vissza a történtekre, a német kijelentette, bizonyos értelemben jó is, hogy csalódott volt addigi legjobbja után, az a tény pedig, hogy tudja, Bahreinben jobban is teljesíthetett volna, motiválja, hiszen látja, milyen lehetőség előtt áll.

Mick Schumacher (Fotó: XPB)

„Az, hogy az eddigi legjobbat értük el, de bizonyos értelemben mégis csalódottak voltunk, csak azt bizonyítja, sokkal több potenciál van bennünk” – fogalmazott. „Nagyszerű csalódottnak lenni és valami nagyobbról álmodozni, mert ez csak még jobban motivál, hogy minden egyes alkalommal a lehető legjobbat akard kihozni magadból, és még azon is megpróbálj túltenni” – tette hozzá.

A tavalyi, roppant gyenge Haasszal csak a mezőny végén kullogó, és általában csak a csapattárssal versenyző Schumacher csapata formajavulásának köszönhetően most változtatnia kell a Forma–1-es versenyzéshez való hozzáállásán is.

„Ilyenkor az embernek alakítania kell az elvárásain, újra kell terveznie. Például tavaly az elvárás az volt, hogy remélhetőleg tizenhatodikak lehetünk, míg idén az, hogy ha minden a kezünkre játszik, akkor ötödikek is lehetünk” – jegyezte meg, majd kiemelte azt is, örül, hogy Magnussen az új csapattárs, hiszen profitálhat a dán rutinjából.

„Nagyon régóta itt van már a motorsportok világában, sokkal több éve, mint én. Szóval nyilvánvalóan sokat tett hozzá a csapathoz. Az olyan általános dolgokról már most tanultam tőle, mint például egy hétvége felépítése. Arról, hogyan viszonyuljak a dolgokhoz. Jó összevetni az ő hozzáállását a sajátommal. Ez az, amiben mindketten fejlődhetünk, tanulhatunk egymástól. Megosztjuk az információkat, és megbeszéljük, hogyan közelítsünk bizonyos kanyarokhoz, milyennek érezzük az autót, az miként viselkedik. Összerakjuk ezeket az információkat, és próbálunk fejleszteni” – mondta.

Borítókép: Mick Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak