Musorujsag
Élő Eredmények
×

Briatore Verstappent választaná

Briatore Verstappent választaná

RAI
A Forma–1-ben ismét szerepet vállaló korábbi csapatvezető, Flavio Briatore a címvédőt, Max Verstappent szerződtetné, ha lenne királykategóriás alakulata, és valakit választania kellene. Igaz, megyejegyezte, ha elég pénze volna, leigazolná a nagy rivális Charles Leclerc-t is.

A tavalyi szezon egy felejthetetlen párharcot hozott Max Verstappen és Lewis Hamilton között, az első két verseny alapján pedig úgy tűnik, 2022 is hasonló izgalmakat tartogathat, hiszen a Red Bull és a Ferrari is győzelemre esélyes autóval állt elő. Ami a pilótákat illeti, Verstappen továbbra is küzdő fél maradt, kihívója pedig Charles Leclerc lehet.

Ők ketten Bahreinben is összecsaptak már, Szaúd-Arábiában pedig parázs csatával ajándékozták meg a Forma–1 szerelmeseit. Erről azóta többen kifejtették már véleményüket, ami igencsak egybecsengő: a csata a sportág javára vált, hiszen látványos és közben tiszta volt.

Így véli ezt a Benetton és a Renault korábbi csapatvezetője, az F1-ben „nagykövetként” újra szerepet vállaló (elsősorban a marketing-oldalon számítanak rá) Flavio Briatore is. „A tavalyi évet egy hihetetlen futammal zártuk a világbajnokságot, most pedig a Ferrari duplájával kezdtünk, majd jött Szaúd-Arábia és az elmúlt időszak egyik legjobb versenye” – fogalmazott.

Flavio Briatore (Fotó: XPB)

„Gyönyörű párharc volt, két remek versenyző vívott, akik végig a határon mentek, de vitás helyzet nélkül hozták le a csatát. Izgalmas küzdelemmel szórakoztatták a közönséget Bahreinben, és most Szaúd-Arábiában is” – tette hozzá az olasz.

Nyilatkozatában dicsérettel illette a Liberty Mediát, amiért az elmúlt években látványosabbá és népszerűbbé varázsolták a királykategóriát. „Ez az új Forma–1 valami teljesen más (mint amit régebben láttunk), és ez szerintem mindenkinek jót tesz. Az amerikaiak újra feltalálták a Forma–1-et. A miami futamra például három hónap alatt minden jegy elkelt” – mondta.

Ami az esélyeket illeti, megjegyezte, talán a Ferrarinak áll a zászló, de ő nem kételkedik abban, hogy az évet gyengén kezdő Mercedes és Hamilton is gyorsan visszatér majd a „buliba”. „A Ferrari autója egész évben versenyképes lehet. A bajnoki küzdelemben persze bármi megtörténhet. A fő, hogy az autó megbízhatóan működjön. Ott lesznek a végén is, és remélhetőleg nyernek is. De ez inkább a versenyzőkön, és a taktikán múlik majd. Két-három futam és a Mercedes is ott lesz. Hamilton nem adja fel, ott lesz, küzdeni fog, mint egy nagy bajnok. Biztos, hogy visszatér. De (Fernando) Alonso is jól teljesít” – állapította meg.

A spanyol klasszis, akit Briatore megemlített akkor szerezte bajnoki címeit, amikor az olasz vezette a Renault-t, és mivel menedzsere is volt a versenyzőnek, sokak szerint nagyban hozzájárult sikereihez. Hogy most kit választana csapatába, ha még futtatna egyet? Az interjú során a RAI rádió munkatársai ezt is megkérdezték tőle. „Verstappent venném meg. Ő a legjobb pilóta a Forma–1-ben, és ezt már tavaly is láthattuk. Idén csak tapasztaltabb lett. Harcolt a bajnoki címért, és már nyert is. De ha lenne elég pénzem, mindkettejüket megvenném” – utalt arra, hogy Verstappen mellé Leclerc-t igazolná.

Charles Leclerc és Max Verstappen (Fotó: XPB)
Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak