Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Alapvető problémák vannak az autóval

McLaren: Alapvető problémák vannak az autóval

F1i
A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl elismerte, 2022-es autójukkal kapcsolatban alapvető problémák merültek fel, melyek miatt a versenygép teljes aerodinamikai koncepcióját alaposan át kellett vizsgálni.

A barcelonai tesztek után még úgy tűnt, a McLaren 2022-ben is ott lehet az élmezőny nyomában, az üldözőboly élén, a bahreini gyakorlások viszont sokkal baljósabb képet festettek az alakulat jövőjéről. Végül ez igazodott be: a britek a szezonnyitón pont nélkül maradtak, és bár Szaúd-Arábiában előreléptek, az előző évek teljesítményszintjétől így is elmaradtak.

Ami a folytatást illeti, a csapatvezető, Andreas Seidl egyértelművé tette, nem várnak gyors javulásra, hiszen komolyabb problémákra bukkantak, viszont bíznak abban, hogy idővel orvosolni tudják ezeket, az évközi fejlesztések terén ugyanis az előző szezonokban jól teljesítettek.

„Egyszerűen nem elég jó a teljesítményünk” – jelentette ki a német szakember a Motorsport-Magazinnak nyilatkozva. „Nincs egy konkrét hibaforrás. Az autónk működik, és jó alapokkal rendelkezünk, de egyszerűen hiányzik a tapadás. Nem várok csodát. Nem könnyű a riválisok szintjére kerülni. Időbe fog telni, és türelmesnek kell maradnunk.”

Andreas Seidl (Fotó: XPB)

Ami a problémákat illeti, a hírek szerint az MCL36-os komoly leszorítóerő-hiánnyal küzd, amit csak tetéz az, hogy a Mercedes a télen az erőforrások terén állítólag hátrányba került a Ferrarival és a Red Bull-lal (Honda) szemben.

„Tudjuk, hogy a teljesítmény tekintetében alapvető problémáink vannak. Jelenleg ezekre koncentrálunk. Az előző három évben nagyon jól ment a fejlesztés. A csapatnál minden rendben volt. Most ez a helyzet egy teszt számunkra, hogy meg tudunk-e birkózni egy ilyen szituációval. Egyértelműen arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozzuk ki az autóból” – magyarázta.

„Folytatjuk azt a fejlesztési munkát, amit már előre elterveztünk. Így esetleg rövid távon előre tudunk lépni. Ezzel egyidejűleg már végezzük a teljes aerodinamikai koncepció nagyszabású elemzését” – zárta gondolatát Seidl.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak