Musorujsag
Élő Eredmények

„Teljesen más versenyt” ígér a megújult ausztrál pálya – Ricciardo

„Teljesen más versenyt” ígér a megújult ausztrál pálya – Ricciardo

The Race, Australian Grand Prix
A helyszín ugyanaz, a pálya viszont változott annyit, hogy rá se ismerjünk majd vasárnap – Daniel Ricciardo szerint az idei a korábbiaktól teljesen eltérő Ausztrál Nagydíjat fog hozni a megújult melbourne-i pályán.

Ezen a hétvégén két év kihagyás után tér vissza Melborune-be a Forma–1-es mezőny, ám a pálya már más lesz, mint amin legutóbb (2019) versenyeztek. Az Albert Park komoly átalakuláson esett át az előző évben annak érdekében, hogy jobb versenyek, több csata és előzés helyszíne lehessen. Több kanyarban is kiszélesítették a pályát, illetve módosították egyes kanyarok csúcspontjait, dőlésszögét, emellett eltüntették a régi 9-10-es sikánt, amit egy új DRS-zónának lehetőséget adó enyhe töréssel helyettesítettek, mely akár 330 km/óra fölé is viheti a végsebességet azon szakasz végén.

Az átalakítás előtt a szervezők az F1-es versenyzők tanácsait is kikérték, hazai versenyzőjük, Daniel Ricciardo pedig aktívan ki is vette a részét a 2019-ben kezdett projektből. Ő is támogatta azt a törekvést, hogy bizonyos kanyarokat szélesebbé és nyitottabbá tegyék, és ezzel több ív is használható legyen bennük, ami fontos a csaták szempontjából.

Ricciardo úgy érzi, idén teljesen más jellegű verseny vár ránk az Ausztrál Nagydíjon, mint korábban. „Igazán klasszul néz ki” – jelentette ki egy melbourne-i eseményen a versenyhétvége előtt. „Nem várok érte elismerést, de egy kicsit én is résztvevője voltam a pálya átalakításáról folyó párbeszédnek pár évvel ezelőtt, amikor először merült fel, hogy mivel lehetne próbálkozni a versenyek jobbá tétele érdekében.”

„Ez mindig szórakoztató pálya volt, de vasárnaponként kicsit nehéz volt előzni rajta, pusztán a pálya karaktere miatt. Az elgondolás az volt, hogy kicsit megnyitjuk, hogy izgalmasabbá tegyük a vasárnapokat, és több előzés legyen. Most teljesen másfajta versenyt fogunk látni vasárnap Melbourne-ben”

– ígérte.

A 4 méterrel kiszélesített 3-as kanyar (Fotó: XPB)

Honfitársa, az Alpine tartalékversenyzőjeként tevékenykedő Oscar Piastri is osztja a véleményét. A tavalyi F2-es bajnok az Alpine szimulátorában ment az új változaton. „Sokkal gyorsabb lesz, mint a korábbi vonalvezetés. Nem tudom, mennyivel lesz gyorsabb, de a szimulátorban mentem rajta, és lényegesen gyorsabb volt” – fogalmazott.

Andrew Westacott főszervező korábban 5 másodperces javulást jósolt, ám az autók idei változása miatt egyelőre kérdéses, milyen köridőket érhetnek majd el a 24 méterrel rövidebb és 2 kanyarral kevesebből álló megújult pályán.

„Az utolsó szakaszán eltüntették a sikánt, és az most lényegében egy óriási egyenes, amit egy jobbos vezet fel. Egészen érdekes előzéseket láthatunk majd ott, és az autók egészen nagy sebességgel haladhatnak majd egymás mellett. Izgalmas lesz! Ezekkel az új autókkal könnyebb követni egymást nagy tempónál, szóval a változások passzolni fognak az új autóhoz” – vélekedett Piastri.

 

Az alapötletek a megújulás mögött

Ricciardo korábban az Ausztrál Nagydíj Youtube-csatornáján is beszélt a pálya módosításairól és arról, milyen elveket követtek. „Ez a pálya mindig eléggé keskeny volt, ezért nehéz volt rajta előzni. Próbáltuk javítani a szélárnyékozás és a féktávokon történő előzés lehetőségét” – magyarázta.

„Keskeny és nagyon gyors pálya volt, ami nehezítette az előzést. És minél inkább gyorsult az F1, annál nehezebbé vált a másik követése a kanyarokban. Egyes csúcspontokat módosítottak, szélesebbé tettek, és ezzel több hely lesz a bevetődős előzésekhez vagy csak az íved megváltoztatásához, amivel kijöhetsz a zavaros levegőből. Ezek segíteni fognak.”

Az elsős szakasz kanyarjainak (1-es, 3-as, 6-os) kiszélesítése kapcsán elmondta: „Az első kanyar nagyon gyors volt, nagyon későn fékeztél, közben kanyarodtál, és nagyon szűk íven mentél. A hármas kanyarnál is a kanyarban fékeztél, ezért itt sem volt lehetőség igazán az előzésre. A kanyar csúcspontját pedig nagyon keskeny szögben közelítetted meg. A kiszélesítése a helyes út. Ezzel talán a csúcspontjának szögét is kinyitjuk, amivel egy kicsivel talán tovább nyitva lesz az ajtó az előzések előtt.”

A megújult 8-as kanyar (Fotó: XPB)

A régi 9-10-es sikán eltüntetése is nagy segítség lesz a mclarenes szerint. Rámutatott, bár korábban élvezetes volt és kihívást jelentett a 10-es kanyarból történő kigyorsítás, hiszen a külső íven ott volt a fal, az autók fejlődésével egyre könnyebb dolguk lett ott, így a kanyar elvesztése már nem olyan nagy veszteség, mint amennyit nyerhetnek vele. „Azzal, hogy ebből egy egyenes lett, hatalmas szélárnyékot nyerhetünk a hatos kanyartól, és ez jó lesz. Ezek mind hatásosak lesznek vasárnap, és élvezetessé fogják tenni a fékezést. És a plusz DRS-zóna is szorosabbá teszik majd, ez meggyőződésem.”

„Az egyes kanyarszögek kinyitása, valamint egyes részek kiegyenesítése nagyobb lehetőséget ad a szélárnyékozásra, a szorosabb versenyzésre. Ez volt a fő cél, és nagyon hiszem, hogy jól fog működni” – mondta bizakodva a helyi kedvenc.

Borítókép: Fotó: McLaren

További tartalmak