Musorujsag
Élő Eredmények

Ausztrál Nagydíj: MotoGP-s előzéskavalkád, vagy a régi vonatozás?

Ausztrál Nagydíj: MotoGP-s előzéskavalkád, vagy a régi vonatozás?

F1, Sky Sports, Autosport
Élvezetesebbnek tartják a versenyzők az átalakított és felgyorsult melbourne-i pályát, ám többen még a négy DRS-zóna ellenére is kétkednek, hogy könnyebb lesz-e előzni rajta.

Jellegét tekintve jelentősen átalakult az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó Albert Park-i versenypálya azóta, hogy az F1 legutóbb, 2019-ben rajta versenyzett. Éppen abban az évben gondolkodtak el a szervezők azon, hogyan lehetne módosítani a kevés előzési lehetőséget kínáló vonalvezetést, hogy több pozíciócsere és csata alakuljon ki rajta.

Több kanyar ívét, szélességét és dőlését módosították ennek érdekében, továbbá kiiktatták a régi 9-10-es sikánt, melynek helyét egy padlógázas jobbos törés vette át. Ott egy igen hosszú  „egyenes” szakasz kezdődik. Abban kapott helyet egy újabb DRS-zóna, amivel már rekordszámú, 4 ilyen szakasza van a pályának.

A pénteki edzésnap után a versenyzők külön értékelték az új vonalvezetést és annak előzésekre gyakorolt hatását. Előbbivel a többség kimondottan elégedett volt, akárcsak a pályát simábbá tévő újraaszfaltozással.

 

Gyorsabb, izgalmasabb, élvezetesebb

„Jó. A pálya tapadása egészen klassz, az egyenetlenségeken sikerült javítani, és így klasszabb lett a pálya, mert jobban támadhatod a kanyarokat, sokkal simább a felülete. Jó munkát végeztek” – mondta Max Verstappen.

Pierre Gasly szerint a gyorsabb tempó nagyobb kihívást is jelent. „Minél gyorsabbak vagyunk, annál kevesebb tér van hibázni, és nekem ez tetszik, izgalmasnak találom. Gyorsan rosszul alakulhat, ha ilyen tempónál hibázol, de a pálya ritmusos, nagy a tempó, és az olyan kanyarkombinációknál, mint a hármas, gondolnod kell már a következő kanyarra is, hogy mi vár ott rád, ami jó.”

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Lando Norris is élvezte az új vonalvezetésen való száguldást.

„Gyors és izgalmas. Könnyű hibázni, és a mostani autókkal is könnyebb hibázni a tavalyiakhoz képest. Talán lesz egy-két blokkolós fékezés és kavicságyba csúszás. Nehéz összerakni a kört.”

Fernando Alonso főleg a pálya új felületét érzi nagy előrelépésnek. „A tapadás jobb, kevesebb a bucka, szóval jobb vezetni rajta, élvezetesebb” – mondta.

 

De hogy könnyebb lesz-e előzni…

Kérdés, mire lesz mindez elég vasárnap. A kétszeres bajnok spanyol szerint egyáltalán nincs rá garancia, hogy Melbourne-ben mostantól könnyebb lesz előzni. „Még mindig nem vagyok meggyőződve az előzési lehetőségekről. Négy DRS-zónával talán kicsit könnyebbnek tűnhet, de ettől ezen a pályán még mindig nehéz előzni. Keskeny, és Melbourne a múltban mindig nehéz volt ilyen szempontból. Szerintem vasárnap továbbra is nehéz lesz az előzés.”

Gaslyban is vannak kétségek. „Kissé szkeptikus vagyok ennek kapcsán. Nem tudom, mennyivel lesz jobb, ha egyáltalán jobb lesz. Meglátjuk, kiderül. Nem hinném, hogy rosszabb lesz, de őszintén szólva nem volt itt túl sok előzés a múltban. Nem állítanám százszázalékos biztonsággal, hogy ugyanolyan versenyt fogunk látni, mint Szaúd-Arábiában, mert nem hiszem, hogy így lesz. De remélhetőleg tévedek.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A pálya átalakításához ötleteket adó Daniel Ricciardo továbbra is bízik benne, hogy lesz javulás. „Majd kérdezzenek vasárnap este! Szerintem jobb lesz. Hogy lesz-e tízszer jobb? Talán annyival nem, de szerintem valamennyivel jobb lesz.”

„Van egy új DRS-zóna, az autók idén könnyebben követik a másikat, és ha nem is lesz több az előzés, a versenyzés szorosabb lesz, többet leszünk a másik nyomában.”

„Szerintem jól fogunk szórakozni vasárnap. De óvatos vagyok, mert nem igazán tudom, hogy alakul a valóságban. A legfontosabb, hogy a vezetési élmény szempontjából élvezetes volt ma” – mondta az ausztrál.

 

Két-három „MotoGP-s” helycsere körönként?

Kérdőjelek a DRS-zónák körül is vannak. Bahreinben és Szaúd-Arábiában furcsa csatákat láthattunk az élen a DRS miatt. Charles Leclerc és Max Verstappen egymást próbálta előretessékelni az érzékelési pontnál, arra játszva, hogy ő nyithassa a hátsó szárnyát a következő egyenes szakaszon. Melbourne-ben most két-két DRS-zóna követi egymást az érzékelési pontok után, vagyis a tét a dupla DRS-használat lesz.

Verstappen szerint ez újabb trükközést hozhat. „Eléggé különleges, amikor valaki ellen DRS-sel harcolsz az egyik kanyarnál, majd a következőnél megint használhatod a DRS-t. Ilyenkor játszadozol kicsit, hogy a tiéd legyen a DRS az utolsó egyenesben. Vasárnap szerintem itt elég nehéz lesz előzni, ezért megértem, hogy négy DRS-zónát akartak. Reméljük, javít a versenyzésen. Ha továbbra sem lehet előzni, akkor a plusz DRS-zóna nem fog segíteni. De az extra egyenes talán kicsit segíthet, talán lehetőséged lesz a gyors sikán előtt” – fejtegette a címvédő.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Főnöke, Christian Horner szerint nem lenne jó, ha megint a vonal előtti fékezgetésről szólna a küzdelem. „Határozottan nem akarjuk ezt. Dzsiddában például ha odébb vitték volna a vonalat, mondjuk a kanyarban lett volna, ez a fajta taktikázás nem lett volna lehetséges. Itt négy zóna van, lényegében az egész pálya az. Nem akarod, hogy túl könnyű legyen, és csak egyszerűen elsétálj a másik mellett. A DRS-nek a szélárnyékozást kell segítenie, de anélkül, hogy egyszerűen elhúznál a másik mellett” – vélekedett a Red Bull csapatfőnöke.

„A DRS-zónák távolsága érdekes lehet vasárnap. Lehetséges, hogy olyasmit fogunk látni, mint egy MotoGP-versenyen, ahol körönként két-három alkalommal előzhetik oda-vissza egymást.”

A kérdésre, ez jó vagy rossz lenne-e az F1 szempontjából, Horner egyelőre diplomatikusan felelt. „Az ítélkezéssel várjuk meg a vasárnapot. A zónák hosszától függ és attól, milyen hatása lesz. Ha túl könnyű előzni, az nem jó.”

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak