Musorujsag
Élő Eredmények

Albon: Verstappen egyenes, nem arrogáns, a stílusa teljesen egyedi

Albon: Verstappen egyenes, nem arrogáns, a stílusa teljesen egyedi

Beyond The Grid
A korábbi csapattárs, Alexander Albon továbbra is tartja, hogy Max Verstappen egy kicsit sem arrogáns, és ő a mezőny egyik legegyenesebb versenyzője. Ami vezetési stílusát illeti, a thai szerint a címvédő rendkívül különleges és nehéz utánozni őt.

Albon másfél évig volt Verstappen csapattársa, a tavalyi szezonban pedig a „háttérből”, tesztpilótaként segítette a holland és a Red Bull új igazolásának, Sergio Péreznek a dolgát. Bőven volt tehát ideje arra, hogy emberként és versenyzőként is kiismerje a címvédőt, akit továbbra is kivételes pilótának és egyenes karakternek tart.

Ezt több alkalommal kijelentette a 2021-es szezon során is, amikor még egy kötelékben harcolt Verstappennel, véleményét pedig most is tartja, amikor már egy rivális csapatnál versenyez (a Williamstől kapott lehetőséget arra, hogy újraindítsa F1-es pályafutását).

Ami a vezetési stílust illeti, Albon kijelentette, Verstappen különleges, ezért is vannak gondban a csapattársai, a holland ugyanis nagyon eredményes tud lenni saját stílusával, így tehát a Red Bull inkább hozzá igazodik, a márkatársak pedig nehezen másolják őt.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

„Furcsa lesz az összevetés, de ha valaki néz MotoGP-t, akkor gondoljon valaki olyanra, mint Marc Márquez” – hasonlította a spanyol klasszishoz Verstappent a Beyond The Grid podcastben. „Neki is nagyon sajátos a vezetési stílusa, ami neki be is válik, és amivel ő gyors tud lenni, de nem mindig a legkönnyebb követni.”

„Ha jól teljesít, akkor a csapatnak nincs oka arra, hogy átálljon valami másra. Azt hiszem, ennek a része volt az is, hogy amikor megnéztük az adatokat, semmi olyat nem találtunk, amire rávágtuk, hú ez és ez hihetetlen. Nem túl jó érzés a csapattársának lenni. Azt hiszem, erre Sergio is rájött tavaly, és egy kicsit idén is. Az új autók, az új szabályok most valószínűleg egy kicsit jobban kiegyensúlyoztak mindent. Sergio remek munkát végez ellene, de ő nyilván szupertehetséges, szereti, ha az autó egy bizonyos módon üzemel, ezt pedig másoknak nehéz követni” – emelte ki újra.

A fiatal thai ezt követően tért ki Verstappen személyes oldalára. „Max egyáltalán nem játszadozik. Nagyon egyenes, igazából ő az egyik legegyenesebb. Rengeteg önbizalma van, sok önbizalma, ami azért megvan, ha az ember nyert egy világbajnoki címet, de neki már azelőtt is volt. Neki nem kell politizálnia, mert a pályán önmagáért beszél. Néhányan arrogánsnak látják, szerintem egyáltalán nem az. Csak nagyon elszánt és sikeréhes. Magabiztos, de nem arrogáns” – hangsúlyozta.

Max Verstappen és Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak