Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso szabálytalan ravaszkodása lökte a szakadék szélére Schumachert

Alonso szabálytalan ravaszkodása lökte a szakadék szélére Schumachert

F1, Auto Motor und Sport, The Race
Fernando Alonso ravasz, de büntetést érő trükkje indította el a lavinát, ami az első pontjára vadászó Mick Schumachert és Sebastian Vettelt is maga alá temette…

„Szép munka! Még öt kör. Maradj DRS-távolságban Alonsótól” – közölte mérnöke Mick Schumacherrel a Miami Nagydíj hajrájában. A német a 9. helyen állt, és a léte múlt azon, hogy 1 másodpercen belül tartsa magát a 8. Fernando Alonsóhoz képest. Ő volt akkor a védelmezője. Mögöttük tudniillik Esteban Ocon haladt, aki a biztonsági autó idején friss lágy gumit kapott, vagyis komoly tapadási előnyben volt velük szemben, így a védekezés legjobb fegyverét ellene a DRS jelentette Schumacher számára.

Eggyel előrébb Alonso eközben nem nyithatta a hátsó szárnyát, hiszen a korábban hibázó Valtteri Bottas stabilan 1 másodpercen kívül tudta őt tartani. A spanyol folyamatosan a visszapillantóját figyelte. Látta, hogy egy körrel korábban Ocon a célegyenes végén már benézett Schumacher mellé, de nem tudott előzni. Aztán azt is látta, hogy Schumacher nem tágít a DRS-távolságból.

Esteban Ocon és Mick Schumacher (Fotó: XPB)

Nem sokkal Gary Gannon Schumacherhez intézett fenti biztatása után Alonso az 53. körben levágta a szűk sikánt, amiért az FIA utólag a versenyen kapotton túl még egy 5 másodperces időbüntetést adott neki. Jogtalan előnyszerzés jogcímén tették, ám nem részletezték, hogy mi történt.

Ismerve Alonsót és a körülményeket, alighanem a veterán bajnok egy rafinált és tudatos trükkjéről volt szó, ami közvetve hozzájárult ahhoz, hogy pár kanyarral később Mick Schumacher és Sebastian Vettel az első kanyarban történt koccanásukkal elütötték egymást a pontszerzéstől. (Ami persze az ő hibájuk volt.)

A jelek arra utalnak, hogy Alonso szándékosan vágta le a sikánt, hogy az addig rá tapadó Schumacher kikerüljön a DRS-távolságából. Nem volt szó komoly elfékezésről, és a spanyol feltűnően nagy tempóval haladt át a sikán bukóterén. Rövidítésével Bottashoz képest másodpercen belülre került, Schumachertől viszont másfél másodpercre elnyúlt.

A történtek után a kétszeres bajnok előbb feltette a kezét, majd enyhén lassított az egyenesben, és hogy még egyértelműbbé tegye, mi történt, a rádión közölte mérnökével: „Elmértem a sikánt, de visszavettem.” Ezzel mintegy jelezte, tudatában van az előnyszerzésének, de próbálta visszaadni azt.

Ez vélhetően ugyanolyan „színház” volt az FIA-nak címezve, mint amikor körökkel korábban a Pierre Gaslyval való ütközése után egyből a nyomta a rádiógombot, hogy közölje, a francia ráhúzta a kormányt…

Sebastian Vettel előzi az előtte csatázó Mick Schumachert és Esteban Ocont (Fotó: Formula1/Twitter)

 

A DRS oda, jött a gyors káosz

Az FIA idén a pályalevágásoknál az eddigitől eltérő gyakorlatot követ: nem szól rá a csapatokra, a versenyző felelőssége nullázni a jogtalanul szerzett előnyt. Alonso viszont nem nullázta, hiszen a lassítása ellenére Schumacher 1 másodpercen kívül maradt hozzá képest a sikán utáni érzékelési pontnál, ami a hosszú egyenesben való DRS-használatról dönt.

Schumacher egyből szólt mérnökének, hogy Alonso jogtalan előnyre tett szert, ám ez már nem segített rajta. Az egyenesben körök óta először nem nyithatta a DRS-ét, Ocon a külső ívre húzódott, mellé ért, és bár a Haas belül sikeresen kifékezte, de mindketten lecsúsztak annyira az ívről, hogy Sebastian Vettel belül mindkettejük mellett elmehessen.

A folytatás ismert: Schumacher a célegyenes végén próbálta visszaelőzni Vettelt, de a tétova féktávja miatt honfitársa nem érzékelte, hogy az első kanyar belső ívén félig már mellette van, és a két autó összeütközött, Schumacher pedig lemaradt pályafutása első F1-es pontszerzéséről.

Alonso csapattársa, eközben a spanyol mögött ért célba, de a korábbi büntetésével előtte rangsorolták.

Az Alpine veteránja a leintés után kapta meg a második büntetését, amivel a 11. helyre csúszott, miközben Alex Albon és Lance Stroll is előrébb jött egyet a pontszerzők között. Az ítéletet vélhetően az indokolta, hogy a célban az első 5 másodperc hozzáadása után is megmaradt 0,237 másodperc az Albonnal szembeni előnyéből. Az FIA úgy ítélhette meg, hogy a sikánlevágás is hozzájárulhatott ehhez.

Sebastian Vettel és Mick Schumacher ütközése (Fotó: Formula1/Twitter)

 

Minden út Alonsóhoz vezet…

Érdekesség, hogy a verseny további három incidense köthető még közvetve vagy közvetlenül Alonsóhoz. A spanyol a remek rajtját követően az első kanyar után finoman meglökte Lewis Hamiltont, aki ezzel pozíciót vesztett. Később Pierre Gaslyval is ütközött az első kanyarban (ezért járt az első büntetése). A balesetben meg is sérült az Alpha Tauri, aminek döntő szerepe lett abban, hogy egy körrel később Gasly összement az őt előzni próbáló, de a kanyarodási nehézségeiről mit sem sejtő Lando Norrisszal.

A lavinát elindító Gasly-baleset kapcsán Alonso elismerte, hibázott és rászolgált a büntetésére.

„Az én hibám volt. Megesik néha. Imolában Mick tette tönkre az én versenyem, ma én tettem tönkre Pierre-ét, szóval az én hibám volt. Sajnálom őt, mert tudom, hogy milyen érzés, amikor nem a te hibád.”

„Kemény, hogy nem érsz célba, miután valaki neked megy hátulról. Balszerencse volt nála, és egy hiba a részemről” – mondta Alonso, aki bocsánatot is kért francia kollégájától.

Schumachertől eközben nem volt miért. A német talán egy szabálytalan manőver következtében került kiszolgáltatott helyzetbe, a feszült és kaotikus helyzetet viszont ő nem kezelte jól. Balesete ismét igazolta, hiába van már egy év rutinja, ő idén ismerkedik csak az F1-es csatajelenetekkel. És van még mit tanulnia róluk. Akár a minden hájjal megkent Alonsótól is.

Mick Schumacher (Fotó: Haas/LAT)
Borítókép: Fernando Alonso Mick Schumacherék előtt (Fotó: XPB)

További tartalmak