Musorujsag
Élő Eredmények

Nagybátyja szerint Schumacher és Steiner karaktere nem illik össze

Nagybátyja szerint Schumacher és Steiner karaktere nem illik össze

F1 Insider
Ha a két személy karakterét nézzük, látható, hogy Mick Schumacher és a Haas csapatvezetője, Günther Steiner nem illik egymáshoz – véli a fiatal versenyző nagybátyja, a napjainkban televíziós szakértőként is ténykedő Ralf Schumacher.

Schumacher a múlt hétvégi Miami Nagydíjon közel került ahhoz, hogy megszerezze idei – és egyben Forma–1-es pályafutása – első pontjait, a futam végén azonban ütközött Sebastian Vettellel, elszalasztva ezzel a jó esélyt. Miután a márkatárs, Kevin Magnussen is kiesett, az őszinteségéről ismert csapatvezető, Günther Steiner meglehetősen csalódottan nyilatkozott.

Elmondta, hogy a Haas üres kézzel távozott, ahelyett, hogy pontokat szerzett volna, majd hozzátette, igazából nem is üres kézzel, hanem törött alkatrészekkel (vagyis anyagi kárral) hagyta el Miamit. Megjegyezte azt is, a gyenge eredményért az alakulat (benne a versenyzőkkel) magát okolhatja.

Unokaöccse csalódással végződő versenye kapcsán Ralf Schumacher nemrég az F1 Insidernek nyilatkozott, ahol tett egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy a kemény csapatvezető nem passzol a fiatal pilótához. „Mick és Steiner karakterileg nem illenek össze. Egy olyan külsőleg keménynek látszó srác, mint Kevin jobban passzol Steinerhez” – jegyezte meg.

Ralf Schumacher (Fotó: XPB)

Az eredmény kapcsán elmondta, valóban „rendkívül bosszantó volt, hiszen pontokba került”, ugyanakkor megjegyezte, voltak pozitívuma is a hétvégének. „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem… ami számomra fontosabb volt (az ütközésnél) az az, hogy Mick jó hétvégét teljesített. Következetesen gyorsabb volt a csapattársánál, és megteremtette magának az alapot, hogy saját erejéből a pontszerzők között végezzen” – fogalmazott.

Ralf Schumacher szerint mindez unokaöccse jövője szempontjából is fontos lehet, a folyamatos fejlődés ugyanis imponáló a csapatvezetők számára, így természetesen a Ferrari vezetői számára is; Mick számára pedig a fő cél továbbra is az, hogy egy nap bekerüljön az olasz alakulathoz.

„Miamiban Mick gyorsasága jelentette a különbséget, vagyis ő maga versenyzőként. A tendencia tehát pozitív, jó irányba halad. Pontosan ez az, amit a Ferrari csapatvezetője, Miattia Binotto is látni akar” – zárta gondolatát a korábbi Forma–1-es versenyző, kinek unokaöccse legközelebb 2025-ben csatlakozhatna a Ferrarihoz, a csapat ugyanis mindkét jelenlegi versenyzőjével a 2024-es szezon végéig áll szerződésben.

Mick Schumacher (Fotó: Haas/LAT)
Borítókép: Günther Steiner és Mick Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak