Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: Bosszantó a kiesés, de nem jött el a világ vége

Norris: Bosszantó a kiesés, de nem jött el a világ vége

F1
Pontszerzéstől esett el egy furcsa incidens miatt (ezt ő maga buta ütközésnek nevezte), ami érthetően frusztrálttá tette, Lando Norris azonban nem érzi, hogy a miami kiesés miatt „eljött volna a világ vége.”

Egy, a vártnál gyengébb hétvégével indult Lando Norris és a McLaren szezonja, a kiábrándító bahreini szereplés után viszont folyamatos fejlődés jellemezte a csapat és a versenyző futamait: Szaúd-Arábiában hetedik volt, Ausztráliában ötödik, Olaszországban pedig megszerezte idei első dobogós helyezését, harmadikként ért célba.

Ennek a pontszerző sorozatnak vetett véget a Miami Nagydíj, ahol Norris bár a harmadik pozíciónál jobb eredményt nem ért volna el, jó úton volt afelé, hogy ismét a legjobb tíz között végezzen. Egy furcsa incidens azonban véget vetett versenyének.

A futamból Pierre Gasly ütötte ki, aki sérült autóval „bóklászott” a pályán, és bár figyelt rá, hogy elengedje ellenfeleit, a nyolcas kanyarnál összeért Norrisszal, aki a koccanás hatására a betonfalnak ütközött és kiesett a versenyből. A McLaren versenyzője akkor, és azóta is úgy véli, egy „buta incidens” miatt esett ki, ami először természetesen felbosszantotta, dühét viszont már elengedte.

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Hallottam, hogy a rádión mondták neki, hogy ki fog állni, vagy valami hasonló, szóval, ha tényleg ez a helyzet, akkor szerintem butaság volt, amit tett” – utalt Gaslyra. „Ha ki akarsz állni, akkor egyszerűen csak állj félre a versenyzők útjából.”

„A jobb oldali tükörbe nézett, majd irányt váltott a pályán. Kár érte. Persze mondhatjuk, hogy hagyhattam volna egy kicsit több helyet, de nem számítottam rá, hogy a pálya közepén akar maradni. Valóban kár érte. Talán szerezhettünk volna egy nyolcadik, kilencedik helyet, ami hoz pár pontot, ez pedig a semminél jobb. Jó lett volna, de nem így történt” – magyarázta.

„Frusztráló volt, de azért nem jött el a világ vége” – jelentette ki a brit, aki annak ellenére is inkább ellenfelét okolta a történtekért, hogy a francia végül nem kapott büntetést, és ő maga is úgy érzi, nézőpont kérdése, ki kit von felelősségre.

„Lehet, hogy egyesek engem hibáztatnak, mások pedig őt. A lényeg az, hogy ha pozíciókért küzdött volna, akkor azt mondanám, ez egy versenybaleset volt, és hagyhattam volna egy kicsivel több helyet, ahogy ő is hagyhatott volna egy kicsivel több helyet. De, ha ki akart állni, akkor ez egy buta incidens volt a részéről, és egy kicsit jobban le kellett volna hózódnia” – zárta gondolatát.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak