Musorujsag
Élő Eredmények
×

Monzában köröz Leclerc az idei Ferrarival

Monzában köröz Leclerc az idei Ferrarival

Motorsport
Barcelonában érkeznek a Ferrari első komoly idei fejlesztései. A csapat Monzában filmes napon készíti elő hozzá a terepet.

Imola után Miamiban is kis előnyben volt a Red Bull a Ferrarival szemben. Max Verstappen zsinórban aratott két győzelmével jelentős mértékben faragta a Charles Leclerc-rel szembeni korábbi bajnok hátrányát. A vörösök számításai szerint a Red Bull 0,2 másodperces előnyre tett szert velük szemben, és elismerték, éppen itt az ideje, hogy az újítások segítségével javítsanak az F1-75-ös teljesítményén.

Még szerencse, hogy eredetileg is éppen a soron következő Spanyol Nagydíjra tervezték az első nagyobb csomagjuk bevetését. Az olasz Motorsport információi szerint a maranellóiak a jövő heti barcelonai hétvégéig sem tétlenkednek: már pénteken újra pályára viszik az autójukat.

Monzában tartják az idény során rendelkezésre álló második, egyben utolsó filmes napjukat. A lap úgy tudja, a reggel 9 órától délután 13 óráig tartó zárt kapus körözésen Charles Leclerc ül a volán mögé, a helyszínválasztás pedig nem véletlen: a Ferrarit leginkább a gyengébb végsebessége tette eddig sebezhetővé a Red Bull ellen, és a hosszú egyeneseiről híres Monza remek terep az adatgyűjtéshez.

A gyakorlás persze emellett marketingcélokat is szolgál. Azon demógumikat használnak, az autó konfigurációját nem variálhatják.

A Ferrari az idei első filmes napját a februári barcelonai teszt nyitónapja előtt használta el a katalán pályán. A mostani monzai menetük akár még jó ómen is lehet, hiszen legutóbb 2019-ben filmeztek az Olasz Nagydíj helyszínén Leclerc-rel, és a monacói az azt követő két versenyt (Spa és Monza) megnyerte.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak