Musorujsag
Élő Eredmények

Bronzszoborral tiszteleg a három éve elhunyt Niki Lauda előtt a McLaren

Bronzszoborral tiszteleg a három éve elhunyt Niki Lauda előtt a McLaren

McLaren
Három éve már, hogy Niki Lauda nincs közöttünk. Az őt az utolsó világbajnoki címéhez segítő McLaren méltó módját választotta a tisztelgésnek: bronzszobrot helyezett el a központjában a háromszoros bajnokról.

Volt csapatának, a Mercedesnek, de az egész Forma–1-nek hiányzik a nyílt és őszinte stílusa, az a fajta nyersesség, ami időről időre képes volt helyre billenteni a „politikai korrektségre” és a pózolásra törekvés miatt megboruló egyensúlyt. Már három éve nincs közöttünk, Niki Lauda szellemisége a mai napig tetten érhető a paddockban, mondásait, a vereségek fejlődésben betöltött fontos szerepéről alkotott filozófiáját is gyakran halljuk vissza másoktól. Igaz, talán nem annyira hitelesen, mint tőle.

Halálának mai évfordulóján a McLaren különleges megemlékezéssel készült. Technológiai Központjukban, vagyis a wokingi gyárukban egy új bronzszobrot helyeztek el az osztrák legendáról, aki 1984-ben velük lett utoljára világbajnok az F1-ben.

A 3-as számot mutató, mosolygós Lauda-alkotást ugyanaz a művész, Paul Oz jegyzi, aki 2019-ben előbb Ayrton Sennáról, majd 2020-ban a csapat alapítójáról, Bruce McLarenről is bronz alkotást készített a McLaren számára.

Niki Lauda szobra (Fotó: McLaren)

„Megtisztelő számomra, hogy ma leleplezhetem Niki Lauda szobrát. Háromszoros világbajnok, kétszer a Ferrarival, majd a visszavonulása után visszatérve csodálatos módon újabb bajnoki címet szerzett a McLarennel” – mondta Zak Brown ügyvezető igazgató, elárulva, hogy a legendákról való megemlékezés ezen formáját a McLaren múlt évben elhunyt részvényese, Mansour Ojjeh találta ki, aki ugyancsak dolgozott együtt Laudával.

„Ő egy igazi hős, aki kimondta, amit gondolt, egy vérbeli versenyző, meghatározó személyiség, akit örökké hiányolni fogunk, de akire mindig emlékezni fogunk itt, a McLaren Technológiai Központjában.”

Laudáról a McLaren két tapasztalt alkalmazottja is beszélt, akik a 80-as években dolgoztak vele együtt a csapatnál. Gary Wheeler elmondta: „A szakmai mintakép, egy mellébeszélést nem ismerő figura, önmagához hű, aki semmit nem csinál, amit nem csinálhat rendesen. Ő egy győztes volt. A győzelem körül forgott számára minden.”

Chris Robson hozzátette: „Az összes versenyző közül, akikkel találkoztam és dolgoztam a pályafutásom során, talán ő nyűgözött le a leginkább. Megvolt az istenadta képessége, de ezen felül rendkívül intelligens személy is volt, aki folyamatosan gondolkodott, szívta magába az információkat.”

Paul Oz bronzszobrai a McLarennél: Bruce McLaren, Niki Lauda és Ayrton Senna (Fotó: McLaren)

Laudára eközben az egész F1 emlékezik ezen a napon. Közösségi oldalán már az F1 és volt csapata, a Mercedes is tisztelgett a legenda előtt.

 

 

Borítókép: Niki Lauda szobra (Fotó: McLaren)

További tartalmak