Musorujsag
Élő Eredmények
×

Hamilton cáfolja, hogy megrendült a Mercedesbe vetett bizalma

Hamilton cáfolja, hogy megrendült a Mercedesbe vetett bizalma

Racefans, F1, Sky Sports
Dühös rádiózások, megkérdőjelezett döntések – a jelek frusztráltságra utaltak, ám Lewis Hamilton állítja, minden a legnagyobb rendben vele és a Mercedesszel.

A bahreini dobogója óta képtelen volt George Russell előtt célba érni Lewis Hamilton. Miközben csapattársa valamennyi idei versenyt a legjobb 5-ben zárta, neki komolyabb hullámvölgyei is voltak (Szaúd-Arábia és Imola), és többször balszerencse vetette vissza. Miamiban Melbourne-höz hasonlóan egy rossz időzítésű biztonsági autós fázis következtében találta magát Russell mögött, és a verseny során hallott rádiózása azt mutatta, kissé frusztrálta a helyzet.

Hamiltont a futam alatt a Mercedes arról kérdezte, kiálljanak-e kereket cserélni a biztonsági autó mögött. A brit akkor, de a leintés után is furcsállotta, hogy rá akarják bízni a döntést, és egyfajta felelősséghárításként értelmezte ezt. Emellett az amerikai verseny után a taktikája helyességét is megkérdőjelezte. Utólag úgy érezte, neki is a kemény gumin kellett volna rajtolnia, mint Russellnek.

Mivel mostanában megszaporodott az ideges rádiózásainak száma, melyek azt sugallják, hogy elégedetlen a Mercedes munkájával, Hamiltont Barcelonában megkérdezték, vannak-e kétségei a csapata stratégiái és döntéshozó folyamata kapcsán.

„Először is: továbbra is keményen dolgozunk. Nincs semmilyen problémám a stratégiával. Minden hétvégén tanulunk. Előtte és utána is nagyszerű párbeszédet folytattunk. Egyszerűen egy kicsit balszerencsés voltam”

– tagadta, hogy lennének aggályai.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton úgy érzi, a bejátszott rádiózások félrevezetőek. „A nézőknek és a bejátszások alapján elég nehéz összerakni, hogy milyen érzés az autóban ülve. Felfokozott hangulatban vagy, a szívverésed gyors. Egy nő talán megértené, milyen, amikor nehéz helyzetekben kell választ adni… Mindenesetre sosem olyan, mint amikor nyugodt és higgadt vagy, ez nem egy normál beszélgetés. Amikor a pulzusod magas, nem mindig adsz jó válaszokat mindenre. De ez is megmutatja, hogy megvan a szenvedély, az elszántság, hogy jól teljesítsünk” – magyarázta a konfliktusnak tűnő helyzeteket.

A hétszeres bajnok a Mercedes idei helyzetével és eredményeivel persze nem lehet elégedett. Ám a hullámvölgyhöz is próbál optimistábban viszonyulni.

„A nehéz időkből mindig többet tanulsz magadról. Arról, hogyan kezeled, hogyan reagálsz dolgokra, vagy hogyan fordítod át a negatívumokat pozitívumokká. Meg kell mondjam azonban, hogy én ezekből már sok mindent korábban megtanultam. A múltam sokat segített.”

„A mentális erőm megerősített, és az is kiderült, hogy még mindig szeretem a munkámat, a kihívást, még akkor is, ha most nem a győzelem a cél, hanem az autó javítása.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A Mercedes Barcelonában több fejlesztést is bevet, amiktől a delfinezős probléma javulását remélik. Hamilton továbbra is hiszi, hogy a W13-assal a helyzet javításával az élmezőnybe kerülhetnek. „Hogy bajnoki autó-e, azt nem tudom, de hiszem, hogy visszatérhetünk az élmezőnybe. Csak jelenleg meg van kötve a kezünk” – magyarázta a Mercedesben rejlő potenciál kapcsán.

„Sokféle lehetőségünk van, sok mindent tehetünk. Sok mindent tudunk megvágni vagy hozzáadni például a padlólemeznél. Minden egyes körünk és menetünk egy teszt, aminél azt nézzük, hol tartunk, hogyan juthatnánk előrébb. Kihívás a megoldás, de valahányszor a pályára érkezem, abban bízom, hogy közelebb kerülünk.”

Hozzátette: „Olyan keményen dolgozunk, amennyire csak tudunk. Ide most egy kis fejlesztésünk érkezett, nem nagy. De büszke vagyok a csapatra az összetartása miatt, és remélem, hogy észrevehető lesz az autó változása.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak