Musorujsag
Élő Eredmények

Az első körét elrontotta, de aztán lecsapott! Leclerc nyerte az időmérőt

Az első körét elrontotta, de aztán lecsapott! Leclerc nyerte az időmérőt

Boxutca
A szabadedzéseket uraló Charles Leclerc nyerte a barcelonai időmérőt, miután a Q3-ban elhibázta első körét, a másodikon viszont nem kímélte ellenfeleit. A második pozíciót Max Verstappen, a harmadikat a hazai közönség kedvence, Carlos Sainz szerezte meg.

Három szabadedzés után elérkezett az igazság pillanata Barcelonában – legalábbis ami az egykörös tempót illeti! Helyi és magyar idő szerint délután 4-kor startolt az évad hatodik időmérő edzése.

A kvalifikációra Charles Leclerc hangolt legjobban, aki mindhárom szabadedzésen elsőként zárt. Noha a listavezető magabiztosan kezdte a hétvégét, a kvalifikáció izgalmasnak ígérkezett, hiszen Max Verstappen, valamint a Mercedes versenyzői is közel voltak hozzá az időeredményeket tekintve.

A harmadik szabadedzésen például 230 ezreden belül voltak ők négyen, de a Ferrari és a Red Bull „második számú” versenyzői is közel voltak: az első hatost kevesebb, mint fél másodperc választotta el az utolsó gyakorlás végén.

Ilyen előzmények után az időmérőt is a Ferrari kezdte legjobban; a Q1-ben Leclerc futotta meg a leggyorsabb kört, a második pozícióban pedig a csapattárs, Carlos Sainz zárt (kettejük között a különbség mindössze 31 ezred volt). Verstappen harmadikként fejezte be az első etapot. Ami a Mercedes versenyzőit illeti, Russell egy negyedik helyezéssel kezdett, Hamilton pedig egy hatodikkal.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Kettejük közé a Q1 végén nagyot robbantó Kevin Magnussen ékelődött be a Haasszal (ők a legtöbb riválissal ellentétben fejlesztések nélkül jöttek Barcelonába, mégis biztató a tempójuk). Verstappen csapattársa, Sergip Pérez nyolcadik volt a másik Red Bull-lal az első szakasz végén.

Ami a kiesőket illeti, az első etapban búcsúzott az Aston Martin mindkét versenyzője, egyelőre tehát nem hozott hatalmas áttörést a figyelem középpontjába kerülő, a Red Bulléhoz kísértetiesen hasonló B-autó. Kiesett a két Williams-pilóta is, valamint Fernando Alonso is, akinek hazai közönsége előtt is folytatódott a pechsorozata (az időmérő végén forgalomba került, így nem tudott javítani).

A hétvége során a Q2-ben fordult elő először, hogy nem egy Ferrari-versenyző végzett az élen: ebben az etapban Verstappen volt a leggyorsabb. Mögötte Sainz végzett, majd Russell és Hamilton jött.

Magnussen ezt a szakaszt is ötödikként zárt a Haasszal, Pérez hatodik, Leclerc pedig hetedik volt – ők ketten azonban az élmezőnyből egyedül nem használtak friss abroncsokat. A Q3-ba bejutott még Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo és Mick Schumacher is, miután Lando Norris leggyorsabb körét pályaszélesítés miatt törölték (eredetileg a brit jutott volna tovább).

A kiesők névsora így Norrisszal kezdődött, mellette pedig Esteban Ocon, Cunoda Juki, Pierre Gasly és Csou Kuan-jü búcsúzott még a középső szakaszban.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

A mindent eldöntő Q3-ban az első gyorskörök után Verstappen állt az élen, mégpedig kényelmes, három és fél tizedes előnnyel Sainzcal szemben. Pérez a harmadik pozícióban volt, majd Russell és Hamilton jött (a Mercedes lemaradása az első menet után fél másodperc volt). Leclerc ekkor az utolsó, tizedik pozícióban szerénykedett, miután elrontotta első gyors körét, megpördült az utolsó szakaszon.

Hibáját aztán gyorsan javította, sőt feledette is, Verstappen körénél ugyanis három tizeddel gyorsabbat futott, ezzel pedig azonnal az élre is ugrott. Ellenfele ráadásul egy műszaki hiba miatt (autója hirtelen erőt veszített) nem futhatott második gyors kört, más pedig nem tudott közel kerülni hozzá, Leclerc tehát újabb pole pozíciónak örülhetett.

Mellőle a nagy rivális Verstappen indulhat majd, a harmadik helyről pedig Sainz, aki végül maradt a harmadik pozícióban. Russell végül negyedik lett, megelőzve az egyik Red Bullt, az ötödikként végző Pérezt. Hamilton hatodik lett, mögötte pedig a korábbi csapattárs, Bottas végzett. A legjobb tízben a további sorrend Magnussen, Ricciardo és Schumacher volt.

A hétvége programja ezzel még nem ért véget, az F1-es időmérő után ugyanis jön a Forma–2-esek sprintversenye. Ezt az M4 Sport is közvetíteni fogja, 17:35-től.

Az időmérő végeredménye:

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak