Musorujsag
Élő Eredmények

A dühöngő „ámokfutásból” a győztes taktikába rántotta Verstappent a DRS-e

A dühöngő „ámokfutásból” a győztes taktikába rántotta Verstappent a DRS-e

Sky Sports, F1
A vérnyomását az egekbe vitte, végül mégis a DRS-probléma terelte a győzelem útjára Max Verstappent Barcelonában.

A DRS és a szél volt Max Verstappen legnagyobb ellensége a Spanyol Nagydíjon, a legnagyobb ellenfele viszont George Russell. A jól elkapott rajt után még úgy tűnt, a szoros csatát az élen maradó Charles Leclerc-rel fogja vívni Barcelonában, ám a verseny 9. körében egy erős széllökés megtréfálta a címvédőt: a 3-as kanyarban a kavicságyba sodródott, és csak a 4. helyre tért vissza, George Russell és Sergio Pérez mögé.

Miután csapattársa elengedte, a holland kőkemény csatába bonyolódott a komoly ellenállást tanúsító mercedesessel. Támadásait nehezítette az időmérő edzés óta teljesen megjavítani nem tudott DRS-ének a hibája, mely hol felnyílt a gombnyomásra, hol nem. Akkor még aligha gondolta, hogy a bosszantó hiba kormányozza mégis a győzelem felé…

„Ez egy kétarcú verseny volt” – mondta Christian Horner csapatfőnök a Sky Sportsnak. „Az első felében semmi sem működött. Gondunk volt a DRS-sel, Max autóján, aztán ott volt az a kicsúszás a négyes kanyarban egy hátulról jött széllökés miatt. A kavicsba ment, visszatért, és aztán úgy döntöttünk, hogy miután George mögé ragadtunk, a DRS-ünk pedig csak időnként működött, a legjobb versenyt akkor futhatjuk, ha három kiállásra állítjuk át. És mint kiderült, ez volt az előnyös taktika.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

A Red Bull először a két kerékcserét tartotta a jobb megoldásnak, és csak menet közben derült ki, hogy nem az volt az előnyösebb. Verstappen a futam után elmondta, e probléma tulajdonképpen véletlenül kényszerítette őket a győzelem útjára. „Hirtelen nagy széllökés ért hátulról, és kicsúsztam” – mesélte a hibájáról. „Aztán a vonatba kerültem, próbáltam előzni, de a DRS-em nem működött mindig, így nagyon nehézzé vált a helyzetünk. De sikerült a taktikát arra használnunk, hogy előre kerüljünk és a magunk versenyét fussuk. Végül megnyertük. Nehéz kezdet, jó vég.”

Verstappen bőszen szitkozódott a DRS-probléma miatt. Számos előzési kísérletét lehetetlenítette el a hátsó szárnyának kiszámíthatatlan működése. Horner rámutatott, azzal, hogy átállították három kiállásra, a versenyzőjüket is lenyugtatták.

„Igen, kieresztette a frusztrációját. Azon a ponton egy közúti ámokfutást láthattunk. De ez érthető volt, hiszen az egyik egyenesben tizenötször nyomta meg a DRS-gombot. Ezt meg kell oldanunk.”

Verstappen elismerte, nem volt könnyű fejben egyben maradnia ezekben a körökbe. „Próbáltam összpontosítani, de természetesen nem túl klassz, amikor ilyesmi történik. De nagyon örülök a győzelemnek, és nagyon örülök Checónak is, nagy eredmény ez a csapat számára” – mondta a címvédő.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

A taktikának Verstappen nem csak azt köszönhette, hogy a boxban átugrotta Russellt, hanem azt is, hogy a végén helyzeti előnybe került az egy kiállást megspórolni vágyó Sergio Pérezzel szemben. A mexikóit csapatutasítással vezényelték mögé, ám nem sok esélye lett volna Verstappen ellen a használt gumikon.

Horner szerint a három kiállással még úgy is érdekes lett volna a versenyük, ha Charles Leclerc nem adja fel. „Az autónk tempója nagyon-nagyon erős volt ma. Charles-t sajnálom, nagyon érdekes csata lett volna ez a futam második felében” – vélekedett a csapatfőnök.

A Red Bull számára így is tanulságos a barcelonai versenyen történt kálvária. Az időmérős DRS-probléma után vasárnapra egy sor alkatrészt kicseréltek Verstappen eszközén, ám még a verseny előtt sem volt minden rendben. A rajt előtt, a boxutca megnyitása után is bütykölték még az 1-es rajtszámú autót, mely csak nem sokkal a boksz lezárása után hajtott ki a pályára.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Horner a rajt előtt azt mondta, egyszerűen próbálják feszegetni a határokat a megoldásaikkal, a súlycsökkentés miatt is. Ez most a jelek szerint az amúgy sem acélos megbízhatóságuk rovására ment.

A vége persze most is jól alakult. Verstappen továbbra is elmondhatja, ahány versenyen célba ért idén, azt megnyerte. 19 pontos hátránnyal érkezett Barcelonába. A versenyen sokáig úgy tűnt, újra egy győzelem fölé nő a lemaradása Charles Leclerc-rel szemben, aztán a monacói drámájával és a harcával győzelemmel és 25 ponttal távozott, idén először bajnoki éllovasként.

Folytatás Monacóban, már a jövő hétvégén!

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak