Musorujsag
Élő Eredmények

A kavicságyba fújta a szél Verstappent és Sainzot

A kavicságyba fújta a szél Verstappent és Sainzot

F1, Racefans
Carlos Sainz és Max Vertappen versenyének is kellemetlen fordulatot adott a Spanyol Nagydíj elején történt kicsúszása. Ugyanolyan meglepetésben volt részük…

Még nem is körvonalazódott igazán, hogy milyen stratégiai harc fog kibontakozni a mezőny elején a vasárnapi barcelonai futamon, máris minden a feje tetejére állt. A verseny 7. körében Carlos Sainz, a 9.-ben Max Verstappen csúszott ki a 4-es kanyarban. Mindkettejüknek az autó hátulja indult meg váratlanul, és csak abban volt különbség, ahogyan reagáltak. Míg a Ferrari meg is pördült, és úgy került a kavicságyba, a Red Bullt idejében sikerült megfékezni, így kisebb utat járt be, mielőtt visszatért az aszfaltra.

A futam után mindkét versenyző a hátulról érkező erős széllökést nevezte meg a hiba okának. „A verseny első harminc köre nagyon frusztráló volt, miután letértem a pályáról a négyes kanyarban” – mondta Verstappen. „Teljesen meglepett, mert nem éreztem úgy, hogy később fékeztem volna, vagy hogy nagyobb tempót vittem volna a kanyarba. De nagyon szeles volt ma az idő. Az egyik körben minden stabilnak tűnt, aztán a következőben hirtelen túlkormányzott volt az autó bizonyos helyeken. Ez váratlanul ért.”

Carlos Sainz a kavicságyban a 7. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

A hollandot megkérdezték, sérült-e az autója a kavicságyas kalandtól. „Nem éreztem. Amint visszatértem a pályára, az autót normálisnak éreztem, szóval szerencsés voltam” – felelte.

Főnöke, Christian Horner megerősítette, egy széllökés miatt kerültek bajba. „Erős lökés volt, és szó szerint lelökte őt a kanyarból a kavicságyba” – mondta.

Sainz eközben elismerte, ő eleve küszködik a Ferrari mozgékony hátuljával, így még kellemetlenebbül érintette a széllökés. „Az autóm a penge élén táncolt abban a kanyarban egész hétvégén. Az előttem haladó autó miatti zavaros levegő és egy nagy széllökés kombinációja volt, emiatt vesztettem el az irányítást a hátulja felett. és ezért pördültem meg.”

 

Borítókép: Max Verstappen a kavicságyban a 9. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak