Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc védi a Ferrarit a kiesése után: Eddig hibátlanok voltunk, megesik

Leclerc védi a Ferrarit a kiesése után: Eddig hibátlanok voltunk, megesik

F1, Sky Sports
Előjel nélkül jött a motorhiba Charles Leclerc-nél, ami lenullázta a szezonnyitó óta meglévő bajnoki előnyét. A monacói számára mégis van miből erőt meríteni Barcelona után.

Azt követően, hogy Max Verstappen a Spanyol Nagydíj 9. körében kicsúszott egy erős széllökésnek köszönhetően, az élen haladó Charles Leclerc-nek egyetlen feladata volt: célba érni. Nem sikerült.

A monacói versenyző nagy fölényben haladt az idei harmadik győzelme felé, miközben mögötte tisztes távolságban George Russell és a címvédő ádáz küzdelmet vívott egymással. Még az a luxus is megadatott neki, hogy 8 körrel később álljon ki az első kerékcseréjére, mint a páros, így taktikai szempontból is kényelmes helyzetben volt.

Aztán a 27. körben olyasmi történt, ami a Ferrarijával idén még sosem: műszaki hiba miatt lassulni kezdett a 8-as kanyarban. A bajnoki éllovasnak esélye sem volt a folytatásra. Lemondó ordítással konstatálta, hogy elérkezett az első 2022-es kiesése. Később a csapatnának már azt mondta: „Rendben vagyunk. Erősebben térünk vissza.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

A Ferrari a futam alatt megerősítette, egy erőforrással kapcsolatos, „egyelőre be nem azonosított” hiba okozta a kiesést.

„Semmit nem tudok még arról, hogy mi történt. Nem volt előjele. Egyszerűen tönkrement, és teljesen elszállt az erő”

– mondta a kiesése okáról a monacói.

Leclerc Miamiban kapta meg az idei második erőforrását. A hírek szerint a Ferrari-motorok első példányával voltak megbízhatósági problémák. Nem lehet nyugodt a maranellói gyártó. Nem sokkal Leclerc után Csou Kuan-jü is motorproblémával állt ki a versenyből.

Charles Leclerc kiáll a 27. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

Leclerc szerint amilyen fájó a nullázása, annyira biztató a hétvégi teljesítményük a fejlesztésekkel felszerelt autóval. „Nagy kár ezért, de semmit sem tehetek most azon kívül, hogy a pozitívumokat nézem. És azokból van most sok. Ott volt az időmérős tempónk, a versenytempónk, és ami a legfontosabb, a gumikezelés, ami az elmúlt hétvégéken a gyenge pontunk volt. Határozottan rátaláltunk valamire e téren. Ez magabiztossá tesz a szezon folytatására. Másfelől most megvizsgáljuk ezt a problémát.”

„Nem engedhetjük meg, hogy ilyesmi gyakran megtörténjen a szezonban. Meg kell találnunk a hibát.”

Hozzátette:

„Ezt nem engedhetjük meg, de a csapat egész szezonban hibátlan volt eddig. Az ilyen megesik egy szezonban. Most le kell szegnünk a fejünket, és erősebben kell visszatérnünk a következő versenyen.”

Leclerc 19 pontos bajnoki vezetéssel érkezett Barcelonába, és úgy tűnt, tovább építgetheti ezt ezen a vasárnapon. Ehelyett 25 biztosnak tűnő pontot bukott el, az első három helyen pedig éppen a három bajnoki üldözője osztozkodott. Max Verstappen a végül behúzott győzelmével idén először hátrébb lökte a tabellán Leclerc-t.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„A bajnoki vezetésem gyakorlatilag teljesen elolvad, talán még oda is vész” – mondta még a verseny alatt a ferraris. „De ez rendben van. Nem foglalkozom ezzel. Nekem a leglényegesebb a teljesítmény, és ilyen téren nagyon jól állunk. Most alig várom a hazai versenyemet, és reménykedem a jó eredményben.”

Bőven van mit jóvá tenni a jövő héten. Hazai pályán, a vele eddig nem túl kegyes Monacóban javíthat.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak