Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Ferrari megtalálta Leclerc kiesésének pontos okát

A Ferrari megtalálta Leclerc kiesésének pontos okát

Ferrari
Hétfő este rövid közleményben tudatta a Ferrari, hogy a turbófeltöltő és az MGU-H meghibásodása vezetett Charles Leclerc kieséséhez a Spanyol Nagydíjon. A csapat megjegyezte, a hiba hátterében nem tervezési gondok álltak.

Remekül indult a barcelonai hétvége Charles Leclerc és a Ferrari számára, a szabadedzéseken ugyanis a monacói legyőzhetetlen volt, majd az időmérőt is magabiztos körrel nyerte. Úgy tűnt, a futamon is minden az ő elképzeléseik szerint zajlik majd, Leclerc ugyanis stabilan őrizte elsőségét, miközben a nagy rivális, Max Verstappen hibázott, és pozíciókat veszített.

Aztán hirtelen minden rosszra fordult: a futam huszonhetedik körében Leclerc autója lelassult, a Ferrari pedig közölte vele, fel kell adnia a küzdelmet. Később ráadásul Verstappen visszaverekedte magát az élre, ezzel pedig a bajnoki tabellán is átvette az első helyet a monacóitól.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Leclerc jól viselte a kiesést, amiért főnökei is dicséretben részesítették, majd jelezték, gyorsan ki fogják vizsgálni a történteket, hogy megállapítsák, pontosan mi állt a kiesés hátterében. Hétfőn este már jelentkeztek is a vizsgálat eredményével: egy rövid közleményben tudatták a nyilvánossággal, hogy a turbó és az MGU-H romlott el a Ferrariban.

„Leclerc motorjának vizsgálata során megállapítottuk, hogy a turbó és az MGU-H sérült meg, ezek pedig nem javíthatók” – kezdték, majd (a helyzethez viszonyítva) a jobb hírrel folytatták. „Teljes elemzést végeztünk, és meggyőződhettünk arról, a hiba nem tervezési, vagy műszaki probléma miatt következett be” – tették hozzá.

Leclerc a hétvégén idei második erőforrását használta, a Ferrarinak tehát el kell döntenie, hogy visszatér-e a korábban használt alkatrészekhez, vagy újakat vet be. A szabályok szerint a csapatok egy évben három turbót és MGU-H-t használhatnak büntetlenül (a negyedikért hátrasorolás jár).

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak