Musorujsag
Élő Eredmények

Vettelt kirabolták, üldözőbe vette a tolvajokat!

Vettelt kirabolták, üldözőbe vette a tolvajokat!

Motorsport
Kirabolták Sebastian Vettelt, az Aston Martin klasszisát a vasárnapi Spanyol Nagydíj után – erősítette meg a csapat, majd arról is beszámolt, a négyszeres bajnok megpróbált a tolvajok nyomára bukkanni!

Nem Sebastian Vettel hétvégéje volt a barcelonai: a biztató szabadedzések után a német klasszis már az időmérő első etapjában kiesett, majd a futamon, bár javított rajtpozícióján, a pontzónába nem tudta beverekedni magát (ráadásul a gumikkal is meggyűlt a baja, a versenyt követően tapadással kapcsolatos problémákra panaszkodott).

És ez még nem minden! Nemrég kiderült, Vettelt kirabolták a Spanyol Nagydíj után. Táskáját az El Periodico című lap szerint autójából lopták el, amikor szállodája előtt rövid időre kiszállt autójából. Az esetet a hatóságoknak is jelentették, a versenyző azonban maga is a tolvajok nyomába eredt!

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A lap úgy tudja, Vettel robogóra pattant, hogy megtalálja elrabolt táskáját. A rögtönzött „nyomozás” során a fülhallgatója GPS-jeleit követte, miután iPhone-ja segítéségével be tudta fogni azokat. Stratégiája működött is, fülhallgatóját ugyanis megtalálta, hátizsákját viszont nem; a tolvajok vagy elhagyták a készüléket, vagy rájöttek, hogy azzal „lenyomozhatják” őket, ezért eldobták.

Hétfő délután az Aston Martin szóvivője a Motorsportnak megerősítette, Vettel valóban rablás áldozatává vált a barcelonai versenyt követően, ahogyan arról is beszámolt, hogy a versenyző megpróbálta felkutatni értékeit.

„Ma reggel ellopták Sebastian Vettel táskáját Barcelonában” – állt a rövid közleményben. „Sebastian ezt megpróbálta megtalálni úgy, hogy iPhone-ja segítségével követte a táskában lévő fülhallgatót. Ezt elhagyva találta, a táskát tehát nem sikerült előkerítenie” – tették hozzá az üggyel kapcsolatban, amit a hatóságok már vizsgálnak.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak